Ófalu meseszerű környezetében hamarosan Budapest első Tündérkertjének gyümölcsfái is szárba szökkenhetnek. A kert építése eggyé válhat a közösség építésével. Ez a gondolat ragadta meg Gallai Mátét, aki maga is Békásmegyeren él, és nagy szerepe van az ottani közösség összekovácsolásában.
– Honnan jött az ötlet az ófalui gyümölcsös megvalósításához?
– Az ősi gyümölcsfákat megmentő, átörökítő mozgalom elindítója Kovács Gyula erdész, Szarvas József színész és Ambrus Lajos író, akiknek célkitűzése a Kárpát-medence valamennyi őshonos gyümölcsfájának megmentése. A Tündérkertekben, melyből már ötvennél több található hazánkban és a határainkon túl, lehetőség nyílik arra, hogy megőrizzük ezeket a fákat. Megfogott az alapítók hitvallása, mely szerint a kulturális értékek csak közösségi összefogással örökíthetők át. A gondolatot tett követte, Tenk László festőművész 70. születésnapján bátortalanul léptem Szarvas Józsefhez, aki sugárzó lelkesedéssel mesélt a Tündérkertekről. Felajánlotta a segítségét, innen pedig már ment minden a maga útján. A kert mellett kiállítás is nyílik a T-Art Kert csoport alkotásaiból hála a T-Art Alapítványnak, és most már a Szent József Plébánia és az itt élők is bekapcsolódtak az ötlet megvalósításába, amihez egyetlen forint sem kellett, csak a közösség.
– A honlapjukon írnak egy másik, közösségi kiskertről is.
– Számos programunk mellett kiemelném az Óbor-kör régi elképzelését, ami szintén idén tavasszal válik valóra. Közösségi mintakertet hoz létre az egyesület Tárkány-Kovács Balázs vezetésével, ahol elsősorban kertészkedéssel, gyümölcsészettel foglalkozhatnak az itt élők.
– A kert-kultúra kiteljesedését számos kulturális program előzte meg Ófalun.
– Itt vissza kell térnem a ’90-es évekhez, a közösségi élet újraéledéséhez. Társakra, támogatásra találtunk abban, hogy a kis sváb faluban mindez újjászülethessen. A műemléki védelem alatt álló Szent József Házat szinte romjaiból építettük újjá, úgy, hogy közben minden mozdulatunkkal óvtuk a ház kertjében álló több, mint 100 éves körtefát. Ez a hely vált aztán Ófalu lelkévé, ahol pezsgő közösségi, kulturális élet zajlik, melynek szervezésében kezdetektől részt veszek.
El kell mondanom azt is, nagyon örülünk neki, hogy az önkormányzat jóvoltából hamarosan egy, minden korosztály számára felüdülést jelentő szabadidőpark létesülhet a Templom utcában, melynek tervezése Wallner Krisztina szakmai vezetésével szintén valódi közösségi munka volt.
– Visszatérve a Tündérkertre, kiknek a részvételére számítanak?
– Hangsúlyoznom kell, hogy mind a közösségi, mind a Tündérkert nyitott. Nagy örömmel várjuk a faluban és a lakótelepen élőket is, hisz a közösségi kert elsősorban azoknak lehet érdekes, akiknek otthon egyébként nem áll módjukban kertet művelni. Tanulási fórumként szolgál a gyümölcsészet, a gasztronómia iránt érdeklődőknek, és nem utolsósorban egy virágzó közösség tagjaivá válhatnak. A tapasztalatok azt igazolják, a szakrális hellyé változó tér alakításában a résztvevők lelke is nemesebbé, harmonikusabbá válik. A fák szimbolikus jelentést hordoznak. Összekötik az embereket. És reményeink szerint valóra válhat az elképzelés, mely szerint a kert építése eggyé válik a közösség építésével.
Megnyitó
Békásmegyer-Ófaluban, a Szent József Házban, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitja meg a Tündérkert kapuit, március 29-én 10 órakor. Az eseményen ott lesz Ambrus Lajos író, Kovács Gyula erdész, pomológus. A házban a viszáki Kultúrpajtában kiállító képzőművészekből alakult T-Art Kert csoport alkotásait Tenk László festőművész mutatja be. Közreműködik Szarvas József színművész és Kassai István zongoraművész.