Megnyílt az I. Óbudai Fotótárlat az Esernyős Galériában

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata idén tavasszal első alkalommal hirdetett meg fotópályázatot I. Óbudai Fotótárlat – A Római-part címmel. A pályázat célja, hogy a fotóművészet eszközeivel adjon képet az átalakulásban lévő Római-part épületeiről, természeti és táji jellegzetességeiről, az itt élő, ide járó emberek hétköznapjairól, ünnepeiről, az emblematikus helyet jellemző sajátosságokról.

dsc_7557Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere a megnyitón köszöntőjében elmondta, hogy az I. Óbudai Fotótárlat ötlete nem előzmények nélküli. 2015 nyarán még a Budapest Galériában rendezte meg az Önkormányzat a Fellini Római Kultúrbisztróval közösen a „Római P’Art 14.” című képzőművészeti kiállítást. Ez volt az első esemény, mely a Római-part tematika kapcsán megszólította a kortárs alkotókat. Az izgalmas anyagok alapján azt gondoltuk, hogy ugyanez a témakör a fotósok kameráján keresztül megmutatva is érdekes lehet. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt – idézte Kornis Péter fotográfust a polgármester.

Kincses Károly fotómuzeológus, a pályázat anyagát értékelő zsűri elnöke megnyitójában a Római-part hangulatáról beszélt. A hely mind kinézetében, mind szellemiségében, lelkében folyamatos átalakuláson megy keresztül, őriz még valamennyit a megelőző évezred nosztalgikus, néhol még romlatlan természetéből.

img_0085

Ahány fotós, annyi szempont, annyi eltérő megközelítés. A pályázat ezért két összetartozó, de egymástól elkülönülő részből állt: egyrészt nyitott és nyilvános volt, azon foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehetett, hivatásos és amatőr fotósok egyénileg nevezhettek, ugyanakkor a tárlatra öt fotóművész: Walton Eszter, Kiss Mariann, Horváth Péter, Cseri László és Fazekas István is meghívást kapott, akik a műveikkel pályázaton kívül vettek részt a kiállításon, 10-10 alkotással.

Számos olyan kép maradt ki helyhiány miatt a válogatás során, melyek mind az ábrázolt témában, mind a megvalósulás módjában bármely más helyen és alkalommal, sikerrel szerepeltek volna.  – mondta a zsűri elnöke.

img_0088

A pályázatra 114 alkotó, több mint ezer képet küldött be. A kuratórium afféle művészeti sommelierként vak kóstolással, azaz a pályaműveket beküldők neveinek ismerete nélkül hozta meg döntését. A felkért 10 fotós, tehát a szakma hivatásos képviselői mellett 38 tehetséges pályázó 65 felvételével is találkozhatnak a látogatók.

A 650 000 forint összdíjazású pályázaton első helyezést ért el Faragó Csaba Horgász az építkezésen című alkotása.

A másodikként Bankó Gábor A nyár utolsó napja című képét díjazta a zsűri, a harmadik helyezést pedig Mónus Márton kapta a Római-part sorozatának 7-es számú képével.

Óbuda-Békásmegyer polgármesterének különdíját kapta Ölbey Zoltán a KÖD című alkotása. Az Óbudai Múzeum igazgatójának különdíját vehette át Gáspár Balázs a Holiday resort of the Union of Postal workers Hungary című alkotásáért, melyeket a felajánló megvásárolt az Óbudai Múzeum, Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény számára. Az Esernyős Óbudai Kulturális Nonprofit Kft. igazgatójának különdíját Sánta Balázs kapta Magány című felvételéért.

Az I. Óbudai Fotótárlat kiállítása 2017. január 7-ig tekinthető meg ingyenesen az Esernyős Galériában.

Nyitókép: Kánya Tamás

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság