Óbuda az olimpián a kerékpárosok központja lehet

Hírek
Közzétéve:

Budapest két térségében, ezeken belül hét klaszterben jelölik a tanulmány elkészítői a tervezett 2024-es olimpia helyszíneit. A III. kerületet a Duna térség Óbudai-sziget klasztere érinti. Noha a Dagály Úszókomplexum már a XIII. kerület része, ez is ehhez a klaszterhez tartozik. (A terv szerint itt zajlanak majd az úszás, műugrás, szinkronúszás versenyszámok, és a vízilabda döntők.) A Dagály Úszókomplexumot 15 ezer néző befogadására kell alkalmassá tenni, de maga a létesítmény olimpia nélkül is megépül.

olimpiai helyszín Dagály

A tervezet szerint a Testvérhegynél lévő egykori agyagbánya és környéke ma még ugyan alulhasznosított, jelentős természeti értéket nem tartalmaz, ám a jövőben rekreációs funkciót szánnak neki. Ennek megfelelne az olimpia mountenbike versenyszáma, mely egy 4-7 km hosszú, akadályokkal tűzdelt természetes erdei út kijelölését igényelné. A versenyszám megrendezéséhez ideiglenes, kiegészítő infrastruktúra kiépítése is szükséges rajt és cél építmény, illetve a verseny után elbontható, 2000 főnek helyet biztosító mobil lelátók. E terület kiválasztás mellett szól a jó megközelíthetősége busszal, villamossal és vonattal is.

A pályakerékpár centrum helyszíne a vasúti hídtól délre eső rész, a Gázgyár 4 ha nagyságú Duna-parti területe lehet. A versenyszámok lebonyolításához speciálisan erre a célra kialakított létesítmény szükséges. A kerékpárosok itt egy speciális (szibériai fenyőből épített) elliptikus formájú pályán pályán (velodrom) versenyeznek. Az ide tervezett lelátók kapacitása 5000 fő.

A meglévő, műemléki védelem alatt álló Millenáris Velodrom olimpiára alkalmassá tétele nem lehetséges, ezért itt a régi megtartása mellett egy új felépítésére lenne szükség. Az új velodrom-ot a hazai kerékpáros szövetség 9 szakága használja majd közösen, mint központi létesítményt. Multifunkcionális kialakítása révén más rendezvények lebonyolítására is alkalmas lenne az olimpia után.olimpiai helyszín gázgyár

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság