20 fát ültetett az ECE Budapest Kft. Óbudán

Hírek
Közzétéve:

ece_5A cég munkatársai által ültetett fákat ma adták át jelképesen Bús Balázs polgármesternek.

Manapság talán még fontosabb a fák védelme, mint valaha. A többség a fakivágások ellen tiltakozik, de kevesebben vannak, akik fákat ültetnek és gondoznak. Az viszont biztos, hogy aki a jövőben gondolkodik, az fát ültet. Ebből is látható, hogy az ECE a jövőben gondolkodik. Az önkormányzat a  III. kerületben  ebben az évben már több mint 200 fát ültettett, és a most elkészült fakataszterünknek megfelelően a jövőben is hasonló törekvéseink vannak. – hangsúlyozta Bús Balázs polgármester. Örülnénk, ha a cég tervezett barnamezős beruházása a Filatorigátnál, minél hamarabb megvalósulna, és az önkormányzattal közösen további faültetésekre is sor kerülne. – tette hozzá a kerület vezetője.

ece_1

Örömmel tekintünk vissza a magyarországi városokkal 20 éven át folytatott sikeres együttműködésünkre. – mondta a fák jelképes átadásakor Christoph Augustin, az ECE Magyarország ügyvezető igazgatója. Ez idő alatt sikeresen megvetettük a lábunkat Magyarországon, amit szeretnénk jövőbeni üzleti tevékenységünk során is kamatoztatni. Az elültetett fák az ECE 20 sikeres üzleti évét szimbolizálják, de szólnak a cég jövőjéről, hosszú távú üzleti tevékenységéről és a fenntarthatóságról is.

Az Óbudai Egyetemmel szemben lévő parkban 13 db juharfát ültetett az ECE, a Nagyszombat utcában pedig a fasorból hiányzó platánokat pótolták.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság