Egyre többen vannak azok, akiknek gondot okoz gyermekük táboroztatása, étkeztetése, fejlesztése, a hasznos időtöltésre szánt pénz előteremtése.
Ezeknek a fiataloknak, családoknak sok civil szervezet próbál segíteni a III. kerületben. Egyik ilyen civil szervezet a Kamasztér Alapítvány, mely érdekfeszítő játékaival próbálja lekötni azon gyermekeket, akiknek nincsen lehetőségük szabadidejükben színvonalasan, érdekesen szórakozni, ezért játszóházakat szerveznek számukra.
A Kamasztér Alapítvány elnyert egy olyan Európai Unió által finanszírozott pályázatot, mellyel ezt a lehetőséget most nagyon sok fiatal számára megteremthetik.
A “Fiatalok az élet küszöbén” nevet viselő pályázat segítségével nem csak Budapest III. kerülete kap esélyt fiataljai gondozásához, hanem másik 5, halmozottan hátrányos helyzetű településen is meg tudják valósítani a Játszóházat (Marcaltő, Bátonyterenye, Somogyapáti, Vilmány és Tiszafüred), mondta Balog Edina, a Kamasztér Alapítvány elnöke. Településenként 500.000 Ft értékű játékkészletet tudnak biztosítani ezeknek a településeknek.
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszönetét fejezte ki a lelkes alapítványi munkatársaknak munkájukért a projektbemutató sajtótájékoztatón, és fontosnak tartotta kiemelni, hogy ő 1984-ben a szomszédos iskolában kezdte pályafutását, ahol sajnos érzékelhető volt, hogy semmi más szórakozási lehetősége nem marad egy hátrányos helyzetű gyermeknek, csak a lakótelepen való flangálás, céltalan időtöltés. Tenni akarása miatt ezért választotta a szociális munkás pályát.
A polgármester kiemelte, hogy a III. kerületben sok olyan alapítvány van, mely a fiatalokat támogatja és fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ezeket az Önkormányzat mindig is támogatta és támogatni fogja.
A sajtótájékoztatón képet kaphattunk a Kamasztér Alapítvány működéséről, a gyerekek elszántságáról.
Az Alapítvány vár minden kerületben élő gyermeket!
