Ádvent Óbudán

Hírek
Közzétéve:

November utolsó szombatján az óbudai Fő térre több százan látogattak el, hogy az önkormányzat támogatásával felépített jégpályát megnézzék és birtokba vegyék. Miként tavaly-, idén sem kell a korcsolyázásért fizetni, a pálya ugyanakkor kétszer nagyobb, mint egy évvel korábban. Az érdeklődőket ajándék forró ital várta.

Az eseménysorozat megnyitóján Bús Balázs polgármester arról beszélt, hogy a karácsonyi várakozás időszaka évtizedekkel korábban szürke volt és fénytelen; most azonban már, nemzeti hagyományainknak megfelelően, méltó módon készülhetünk a karácsonyra.

Szavainak megfelelően színes forgatag töltötte meg a teret, a színpadon pedig egymást váltották a fellépők, végül a Ghymes együttes adott ízelítőt karácsonyi repertoárjából.

A december 21-ig tartó programsorozaton mások mellett fellép a Budapest Ragtime Band, a Vivat Bacchus énekegyüttes, a Napra, a The Bells, Torres Dani, Szalóki Ági és a Csík Zenekar Ferenczi Györggyel.

A részletes program itt olvasható.

Fotógaléria

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság