Az 1-es és 2-es stúdiókban kiépült az informatikai háttér és a világítástechnika. A köztévé november elejétől folyamatosan költözik új bázisára, de még semmi konkrétumot nem lehet tudni az új MTV-székház technikai parkjának beszerzéséről, mondván, versenypárbeszéd folyik.
Czeglédi László, a kuratórium elnöke a lappal mindössze annyit közölt, az eszköztenderről ma tárgyal a kuratórium, még nincs döntés a fizetési konstrukcióról. A Népszava úgy tudja, a 10 milliárd értékű technikát a beruházó venné meg, az MTV pedig hét évig törlesztene több mint húszmilliárdot a székházat építő és felújító telektulajdonos Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. tulajdonában lévő Millenniumi Média Kft.-nek. A beszerzésről a hónap végén születhet döntés, ami a költözés miatt sürgető.
A munkatársak februártól június végéig folyamatosan, több szakaszban költöznek. Először a csak irodai informatikai szolgáltatást igénylő adminisztratív egységek, majd a műsoros területek következnek. Azok a műsoros területek, amelyeknél a legnagyobb az élő adás aránya (hír- és hírháttérműsorok, sport), csak a folyamat végén teszik át székhelyüket az óbudai gyártóbázisra – olvasható a Népszavában.
Forrás: MTI