Egyelőre leállt az óbudai gázgyár fejlesztése

Hírek
Közzétéve:

A három évvel ezelőtti tervek szerint 2006 végén nyitották volna meg a nagyközönség előtt az Óbudai Gázgyár kapuit, miután a főváros saját erőből rendezte a 27 hektáros területet. A Fővárosi Közgyűlés által akkor elfogadott fejlesztési koncepció szerint múzeum és kerékpárút létesült volna az ingatlan-együttesen, és felújították volna a Budapest egyik legszebbjének tartott Duna-parti sétányt is.  

A munkálatok másik részét – mivel a gázgyár területe alatt húzódott az ókori római határvidék – régészeti ásatások jelentették volna, a rehabilitációs lehetőségeket azonban nagyban nehezítette az épületek többségének védett ipari műemlék volta, a helyszínen uralkodó életveszélyes állapotok, a nehézfémsókkal szennyeződött talaj és a közművek hiánya.  

A negyed évszázada bezárt Óbudai Gázgyár teljes körű rehabilitációjára 2006 áprilisában alakította meg a főváros a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt.-t, élén Gróf Imre vezérigazgatóval. A szervezet akkor 310 millió forintos alaptőkével indult, amely a gázgyár melletti Graphisoftnak eladott nadrágszíjparcella árából származott.  

Gróf Imre az obuda.hu érdeklődésére elmondta, hogy a gázgyári rekonstrukció – a kerületi szabályozási terv hiányában és a változtatási tilalom miatt – jelenleg áll, de már javában folynak az előkészületek. Következő lépésben a III. kerületi önkormányzatnak kell majd megtárgyalnia a szabályozási tervet, amely november végére elkészült, és csak ennek az elfogadása után várható érdemi továbblépés.  

A vezérigazgató hozzátette, hogy a teljes fejlesztési költségigénye mintegy 80 milliárd forint, amelyet magánbefektetőknek kell fedezniük. Jelenleg ugyanis egyetlen fillér központi, költségvetési vagy pályázati forrás nincs a projektre, de számtalan befektető érdeklődik folyamatosan a terület fejlesztése iránt.  

Gróf Imre hangsúlyozta, hogy a gázgyár majd csak akkor nyitható meg részben, ha a műemléki épületek állagmegóvása, omlás és életveszélyes állapota megszűnik. Szükséges ezenkívül a kármentesítést elvégzése, az erre ítélt épületek bontása és a fedetlen aknái, gödrök, lyukak betömése.  Szakértők becslése szerint a föld alatt kapszulába zárva összesen 2500 tonnányi egykori gázmassza található, ami veszélyes hulladéknak minősül, és eltakarítása önmagában nagyjából ötmilliárd forintba kerülne.

Az 1913-ban megnyílt gyár eredetileg a kiváló megközelíthetőség miatt épült Aquincumba, a folyó partjára, és a telephez a gyár épületei mellett munkáslakótelep és tisztviselőtelep is épült. Az ipari tevékenység 1985-ben megszűnt, és a gyárat az elmúlt években végleg bezárták, de a lakótelepek a mai napig használatban vannak. A terület kiemelkedő építészeti értékei a gyárban a víz- és kátránytornyok és az óraház, de védettek a lakótelepek is.

Az elmúlt negyedszázadban tucatnyi fejlesztési elképzelés is felmerült a területre; terveztek oda technopoliszt és múzeumnegyedet, de az is évekbe telt, mire a fővárosi önkormányzat egyáltalán birtokon belülre került, és megszerezte a területet a Fővárosi Gázművektől. A gázgyár hasznosítására még az előző önkormányzati ciklusban hoztak létre projektcéget, amelyben húsz- százalékos volt a magánbefektető tulajdonrésze. A gázgyár fejlesztése szerepelt a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa budapesti pályázatában is; miután a kitüntető címet Pécs nyerte, a főpolgármester ígéretet tett arra, hogy a pályázati projekteket ennek ellenére megvalósítják.

A főváros által tavaly elfogadott fejlesztési terv szerint a gázgyár területét öt tömbre bontják, azokon pedig egyetemek, főiskolák, egy kisebb irodapark, valamint kulturális és szabadidős eseményhelyszín létesülhetne. Óbuda önkormányzata több mint egy évvel ezelőtt azonban hároméves változtatási tilalmat rendelt el a gázgyárra, ezt Bús Balázs polgármester azzal indokolta, hogy a fejlesztés miatt tovább nő a környék már most is nehezen elviselhető forgalma. A polgármester szerint éppen ezért létfontosságú volna az aquincumi híd – vagy legalább a hozzá csatlakozó úthálózat 10-es és 11-es út közötti szakaszának – megépítése. Az aquincumi hidat egyébként a főpolgármester a legutóbbi kampányában is megígérte, sőt a fejlesztés szerepelt a miniszterelnökkel aláírt Budapest-programban is, később mégis lefújták, mondván, pénzhiány miatt még az előkészítésbe sem fognak bele ebben az évtizedben.

obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság