Békásmegyeren a Csobánka térről-, a Flórián térren gyülekezőkkel kiegészülve indultak a városrész kerékpárosai a tabáni központi találkozóhelyre.
Innen a résztvevők az Erzsébet hídon át Pestre kerekeztek, majd a Ferenciek terét érintve vissza Budára, aztán az Attila úton, az Alagúton, a Lánchídon és az Akadémia utcán a Kossuth térre. Onnan az Alkotmány utcán, a Bajcsy Zsiliszky úton és végig az Andrássy úton a Városligetbe hajtottak, ahol a hagyományos bringaemelés zárta a hivatalos programot.
A 12 kilométeres távot sokan egykerekű cirkuszi járgányon, tandemen vagy triciklin tették meg, és voltak bőven gördeszkások és görkorcsolyások is. A szervezők szerint a beruházások lassúságának ellenére idén minden korábbinál többen fognak biciklire szállni Budapesten. Ennek jele, hogy már kora tavasszal is az eddigi éveknél sokkal többen kerékpároztak.
MTI; obuda.hu