Novák Zsófi és Novák Mariann itthon már többször versenyzett együtt, de külföldön még soha. Most az életkorból adódó eltérések miatt döntöttek úgy megint, hogy összeülnek, ugyanis Zsófi párja, Hajdú Zsuzsa kiöregedett az U23-as mezőnyből. Ráadásul Zsuzsának más irányú elfoglaltsága van, hiszen mint a legjobb hazai szkiffes a könnyűsúlyú egypárban képviseli az országot a nem olimpiai számok világbajnokságán (az olimpián könnyűsúlyban csak a kétpár szerepel).
Szóval így mindenki jól járt, ráadásul a Novák testvérpár együttműködése úgy tűnik, hogy sikeres lesz, hiszen Zsófi és Mariann a 17-én kezdődő brandenburgi U23-as világbajnokság könnyűsúlyú kétpár versenyszámában jól kezdett, hiszen az előfutamában remekül szerepelt. A németek és a svájciak mögött a harmadik lett, a lengyelek és az amerikaiakat megelőzte, így bejutott a középdöntőbe. Ott szombaton száll vízre, az ellenfele a futamban a holland, a német, a görög, az orosz és az olasz egység lesz.
Az óbudai Külker egyébként már versenyzőivel is képviselteti magát a nemzetközi elitben, a hamarosan kezdődő nem olimpiai számok világbajnokságán a női könnyűsúlyú négypárban két versenyzője, Lajkó Zsuzsa és Ecsedi Andrea is vízre száll.
obudaisport.hu