A helyi művelődési ház utódjaként megépült, kereken 20 éve működő Óbudai Társaskörben sok nagyszerű művészeti együttes és remek program lelt otthonra, mint például a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapest Ragtime Band, a Czigány György vezette Játékos muzsika 7-szer 10 percben, s az Óbudai Nyár rendezvénysorozata.
A tartalmas kiállítások és a különféle klubok, körök gazdag programjai mellett idén bizonyára nagy sikere lesz a nyári színházban D. L. Coburn Kopogós römi című tragikomédiájának, Moór Mariann és Szilágyi Tibor előadásában. A Kiscelli Múzeum udvarán (rossz idő esetén a templomtérben) ezen a nyáron is folytatódik a komolyzenei hangversenysorozat.
Dr. Merényi Judit, az Óbudai Társaskör igazgatója hivatásos előadóművészként rendszeresen fellép irodalmi esteken, és az elektronikus média ilyen tárgyú műsoraiban. Tizenkét évig ő szervezte a Zempléni Művészeti Napok programjait, ez évben második verses-zenés CD-jével örvendeztette meg az irodalombarátokat.
– Sikertörténet az öné és intézményéé, amely funkciójában ugyan művelődési ház, de kezdettől fogva különbözik a hasonló feladatokat ellátó intézményektől. Itt mindig nagy a nyüzsgés, pedig nem rendeznek bálásruhavásárt vagy hasonlókat.
– Meggyőződésem, hogy mindegyik generáció jogosult mindazokra az értékekre, amelyeket az emberiség kulturális kincsként fölhalmozott. Nekünk az igazi értékek közvetítése a feladatunk. Azt mondják, hogy nincs igény a versekre, a komolyzenére? Rendezvényeink sora ennek ellenkezőjére a bizonyíték. A fiatalok között persze a versmondás valóban nem divat, és csak kevesen tudnak szépen beszélni már a színészek közül is. Mi ezért sok felolvasóestet szervezünk – magyarázza Merényi Judit.
– A zenei kínálatuk különlegesen gazdag. Milyen kötődése van ehhez a művészeti ághoz?
– Valójában belekeveredtem. Szerettem és szeretem a komolyzenét. Óbudán egy nagyon jó zeneiskola volt, melyet Till Ottó vezetett. Ez az iskola volt a bölcsője annak az ifjú zenebarát mozgalomnak, amely az egész országban népszerű lett. Ifjúsági zenei klubokat alakítottak, aztán itt működött az óbudai kamarakórus is. Később csatlakozott a házhoz a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar. Ők bíztak meg a Zempléni Művészeti Napok rendezvénysorozatának évenkénti szervezésével. Így keveredtem zenész-közelbe. Az Országos Filharmóniával pedig közösen rendeztünk hangversenyeket a Zichy-kastély udvarán és a Kiscelli Múzeumban is. Evidencia, hogy ebben a házban élénk a zenei élet.
– És honnan ered az irodalmi ihletése?
– A versszeretet Keszthelyről eredeztethető, az ottani irodalmi színpad társulatában tanított Rauch Marika színész-pedagógus szépen beszélni. A Helikon ünnepségek szereplései pedig nagyon sok élményt adtak az én generációmnak, életre szóló indíttatást a művészetekhez és az irodalomhoz. Soha nem beszéltem tájszólásban. Szegedre jártam egyetemre és amikor elérkezett a vonat Kecskemétre, elkezdtem szögediesen beszélni, amit aztán a visszafelé úton elhagytam. Amikor 1970-ben feljöttem Pestre, egy Óbudán rendezett irodalmi esten találkoztam a költő Baranyi Ferenccel. Vele módom volt verses estjeivel bejárni az egész országot. Később Czine Mihály, Simon István, Garai Gábor, Ladányi Mihály verses előadóestjein is felléptem. Akkoriban rendszeresek voltak az író-olvasó találkozók. Így ismerkedtem meg a rádiós Sebestyén Jánossal, akinek rádiós naplója stábjában dolgozhattam – nagy örömmel és élvezettel, évekig. Ezek valójában zenés-irodalmi műsorok voltak. Megismerkedhettem Czigány Györggyel, e kapcsolatból is közös műsorok, programok születtek. Egyik első rádiós élményem, hogy egy műsorban mondhattam verset Tomanek Nándorral, Szabó Sándorral.
– Az intézmény munkája elválaszthatatlan az Ön személyiségétől
.
– Művelődési házban nőttem fel. Édesapám a keszthelyi művelődési intézményt igazgatta évtizedekig, édesanyám pedig táncpedagógus volt. Halála után én is elvégeztem az Állami Balettintézet táncpedagógus-képzőjét. 1970-ben szereztem jogi diplomát, s azóta dolgozom Óbudán, először a művelődési házban munkatársként, majd 1977-től igazgatóként. Megbízatásom ez év nyarán lejárt, s nem kívántam újra pályázni. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez egy életmű, amire büszke lehetek. Amint arra is, hogy ki tudtam alakítani egy olyan munkatársi gárdát, amelyre rábízhatom a minőségi munka folytatását. Egy ilyen intézményben mindig fontos, hogy ne csak értsék a dolgukat az itt dolgozók, hanem szeressék is. A kultúrát közvetíteni gyönyörű szolgálat.
