Közlemények – Változtatási tilalom a Római kemping területére

Hírek
Közzétéve:
Budapest legnagyobb kempingjének helyet adó terület kiserdő közfunkciója a hatvanas években szűnt meg. A terület tulajdonos cégét 1992-ben privatizálták, majd a többszöri tulajdonosváltást követően a különleges adottságú, hét hektáros terület az IBUSZ Invest Kft. tulajdonába került. A cég ügyvezetője a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a középtávú fejlesztési programjukban három – iroda és kereskedelmi jellegű „bizniszpark”, illetve lakópark – beruházás szerepel, több 10 milliárd forint értékben.

A Rómaifürdői kemping területére, a Szentendrei út- Monostori út- Dósa utca- Rozgonyi Piroska utca által határolt területre 2004 óta készül kerületi szabályozási terv. A sokéves tervegyeztetések, bizottsági döntés eredményeként sikerült a fejlesztőt a lakás célú fejlesztésétől eltéríteni. A megjelölt területen már korábban 2003. december és 2006. december között is változtatási tilalom volt.
A vonatkozó jogszabály alapján az érintett területre az Önkormányzat legfeljebb három évre írhat elő változtatási tilalmat. A 2006-ban lejárt tilalom megszűnése nem az Önkormányzat önkényes döntése volt, hanem a hatályos jogi szabályozás maximális felső határa, a 3 év járt le.

Előzmény:
Lakossági fórum a Római-part jövőjéről


Jelentős kár érte Óbudát a Hajógyári-szigeten

2009. áprilisában jutott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat tudomására, hogy a tulajdonában álló Hajógyári sziget szélén található 13.3 ha területű galériaerdőben jelentős mennyiségű illegális fakivágás és annak elszállítása történt.

Bús Balázs Polgármester még aznap feljelentést tett a Kerületi Rendőrkapitányságon természetkárosítás bűntette, valamint falopás tárgyában, ezzel párhuzamosan pedig szakértői vélemény elkészítését rendelte el. A hétfői napon megküldött előzetes szakvélemény megállapítja: 234 darab fát engedély nélkül vágtak ki, az okozott kár összegét 134.550.000 Ft -ra becsülik.
A Sziget Kft. már korábban elismerte, hogy a fakivágás az ő megbízásukból történt.
Érthetetlennek tartjuk, hogy a környezet – és levegővédelmi civil szervezetek hallgatásukkal – Óbudán már nem először – asszisztálnak a természet -és környezetkárosításhoz.

Az Önkormányzat minden jogi lépést megtesz a kár megállapítása és annak mielőbbi megtérítése érdekében.

Előzmények:
Galéria
Polgármesteri levél Gerendai Károlyhoz
Illegális fakivágás a szigeten?

obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság