Megszületett a kerület költségvetése

Hírek
Közzétéve:
Az összességében 24 milliárd forint főösszegű költségvetés ebben a naptári évben 600 milliós hiánnyal számol, és 570 millió forint tartalékot képez. A központi költségvetésből és a forrásmegosztás révén összesen 12,9 milliárd folyik be a kerület kasszájába; a fennmaradó összeg a helyi adókból és privatizációs bevételekből származik. Ez utóbbi azonban a korábbi évek tapasztalata-, illetve a könyvvizsgálói jelentés szerint – a piaci viszonyok ismeretében – nem biztos, hogy teljesül, s például az iparűzési adóbevétel mértéke is bizonytalanságot okoz. Mindezekért Bús Balázs polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy hét hónapig átmeneti gazdálkodást kénytelen a helyhatóság folytatni, s a sarokszámok újratervezése sem kizárt.
Az ellenzéki képviselők is egyetértettek abban, hogy a büdzsé, összességét tekintve megalapozott és összeszedett munka, az csak hangsúlyaiban tér el a baloldal elgondolásaitól.

A városatyák egy közel 2 milliárd forintos hitel felvételéről is döntöttek, ennek terhére valósíthatóak csak meg ugyanis a kerületi kiemelt fejlesztések. Ezek között szerepel egyebek mellett a köztér és játszótér rehabilitáció (320 millió Ft.), a Vörösvári úti szakrendelő bővítése (200 millió Ft.), új röntgen diagnosztikai műszer beszerzése (400 millió Ft.), valamint a Staccato – Faluház program finanszírozása, az ÖKO Plusz és Panel Plusz pályázatokhoz szükséges önrészének biztosítása (50 millió Ft.). Az OLLÉ sportpályaprogramban további  három új helyszínen épül műfüves pálya, melynek költségeiből 60 millió forinttal veszi ki a kerület a részét. A Magyar Fejlesztési Bank hitele fedezné azokat a beruházásokat is, melyekről szándék szinten döntött a Testület, azonban még tisztázásra váró kérdések vannak (lesz-e további pályázati forrás a körforgalmi csomópontok megépítésére?). Az Óbudai Promenád kialakítására 600 milliót különítettek el, az azonban kérdés, hogy a Fővárosi Önkormányzattal közösen, Újlak vonzáskörzetében valósul-e meg (az érintett terület részben fővárosi, részben kerületi tulajdon), vagy a kerületi önkormányzat előtti Fő téren.
Bús Balázs polgármester a III. kerület helyzetét jellemezve statisztikai adatokat idézett. A kerületek 2008-as költségvetési számai alapján Óbuda-Békásmegyer a lakosságának arányában, azaz az egy főre jutó ráfordítás tekintetében, a 23 kerület rangsorában a 22. helyen áll, míg területarányosan csupán a 19. Ebből arra lehet következtetni, hogy a forrásmegosztás igazságtalan, annak rendszerét újra kellene gondolni – fogalmazott a kerület vezetője.

obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság