Német vöröskereszt képviselői a polgármesternél

Hírek
Közzétéve:

1989 augusztusa, azaz a Páneurópai Piknik elnevezésű találkozó óta tart a magyar és a német vöröskereszt közeli kapcsolata. Akkor a német segélyszervezet az akkori NDK állampolgárainak segítésére érkezett Magyarországra, hogy az osztrák-magyar határ rövid megnyitásával a helyszínen tartózkodó keletnémeteknek segítséget nyújtson. (Mintegy 450 NDK állampolgár menekült át a vasfüggöny nyugati oldalára.)

Mint azt Barabás Dénesné, a Magyar Vöröskereszt Észak-budai régiójának vezetője elmondta, a rászorultság fokát látva a német testvérszervezet úgy döntött, hogy elmélyíti a kapcsolatot, s ennek megfelelően évről évre nagy mennyiségű ruhaneműt, gyógyászati segédeszközöket, babakocsikat, gyermekjátékokat hoznak Magyarországra. Két évvel ezelőtt ennek az akciónak a keretében kapott a Margit Kórház egy nagy értékű mammográfiás berendezést.

Ez alkalommal 12 tonna adomány érkezett, javarészt ruhanemű, melyet a Ladik utcában helyeztek el. A ruhák szociális vásár keretében jutnak el a rászorulókhoz és az ebből befolyt összegből élelmiszert vásárolnak, melyet ugyancsak kiosztanak.

A gondoskodó Óbuda megteremtésében Bús Balázs polgármester, korábban mint a szociális területet felügyelő alpolgármester is jelentős érdemeket szerzett, ennek elismeréséül vehette át a Magyar Vöröskereszt elismerő oklevelét.

obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság