A Néró és a Sztárcsinálók mindhárom estén telt ház előtt hódította meg a közönséget.
Szemenyei János joggal zsebelt be annyi tapsot, ami hat előadásra is elegendő lenne, hiszen valósággal fürdött a szerepben. Fiatal kora ellenére, vagy tán éppen azért, egy egészen új, gyermeki daccal, befolyásolhatósággal vegyes, s ezért esendő, és kevésbé véres képet festett Néróról, mint amit történelmi ismereteink alapján őriztünk magunkban. Így fordulhatott elő, hogy a végén az őrült császár iránt tán több volt bennünk a szánalom, mint a megvetés.
S az igazi varázslat az volt, hogy színészi játékát az énektudása valósággal megkoronázta. Egyaránt hiteles volt tapasztalatlan, léha és lázadó kamaszként, s a hatalomtól megittasult, gátlástalan zsarnokként. Mintha csak rá írták volna a szerepet: lubickolt a lehetőségben, s a szerepben rejlő nehézség cseppet sem nyomasztotta. Minden görcs és erőlködés nélkül vette az akadályokat, valósággal szárnyalt a kihívásoktól. Igazi címszereplőként tündökölt a színpadon.
Csengeri Attila egykori Néró és Ciprios Jézus szerepei után ezúttal Senecaként söpört be elismerést a közönségtől könnyed, humorral bőven átitatott alakításával. Újhelyi Kinga méltó “tettestársa” volt Agrippina szerepében. Sasvári Sándor Antikrisztusa sok új színnel lepte meg azokat, akik más rendezésben, szereposztásban látták már a darabot, s Détár Enikő Poppea-ja is sokat változott azóta, amikor 17 évvel ezelőtt először játszotta ezt a szerepet.
Sajátos retro hangulatot kölcsönzött a rockoperának a zeneszerző, Várkonyi Mátyás, Sasvári Sándor és Makrai Pál hármasa a darab záróakkordjaként. A táncosokat külön dicséret illeti, amiért a rendkívüli körülmények között is profi módon tették a dolgukat.
Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy lássuk, ennek az előadásnak jövőre is helye lesz az Óbudai Nyár programjaiban, hiszen a nézők lelkes érdeklődése ezt igazolja.
V. M.
