MINISZTERELNÖKI HIVATAL
1055 Budapest
Kossuth tér 4.
Bajnai Gordon
miniszterelnök részére
Nyílt levél a Magyar Köztársaság miniszterelnöke részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2009. évi XLVIII. törvény 1. §-a (melyet az Országgyűlés 2009. június 15-i ülésnapján fogadott el) a települési önkormányzatoknak elővásárlási jogot biztosít a lakóingatlanok kényszerértékesítése során, melyhez a Sikeres Magyarországért Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül nyújt hitelt.
Gondolom Tisztelt Miniszterelnök Úrnak nincs pontos információja arról, hogy a kormánya által kezdeményezett törvénymódosítás milyen terheket ró a helyi önkormányzatokra és hogyan lehetetleníti el az olyan törvény által kötelező feladatait, mint az oktatás, egészségügyi, illetve szociális ellátás.
Az Magyar Nemzeti Bank adatai szerint júniusban a magyar lakosság lakáscélú hiteleinek az állománya 3936 milliárd forint volt. Ezek túlnyomó részét – 98,7 százalékát – az öt éven túli lakáshitelek tették ki. A háztartások lakáscélú öt éven túli lejáratú forinthiteleinek állománya júniusban 1477,1 milliárd-, az euró lakáshitelek állománya 129,6 milliárd-, az egyéb devizában felvett lakáscélú hitelek június végi állománya 2277,2 milliárd forintra rúgott.
Azaz a lakáshitelek 38 százaléka forinthitel, 3,4 százaléka euró alapú hitel és 58,6 százaléka egyéb deviza, jellemzően svájci frank.
A Központi Statisztikai Hivatal több mint 800 ezer lakáscélú hitelt tartott 2008. év végén nyilván, egy átlagos lakáshitel összege manapság öt millió forint környékén mozog. Óvatos becsléssel is bátran kijelenthetjük, hogy legalább félmillió család életét befolyásolja mi is lesz a lakáshitelével, tudja-e időben törleszteni. Ugyancsak óvatosan becsülve, ha csak minden századik hitelfelvevőt fenyeget a válság következményeként a kilakoltatás réme, akkor is mintegy 5-6 ezer család egzisztenciáját érinti végzetesen, ha kényszerűen el kellene hagynia otthonát.
2009. áprilisában Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megbízásából a Magyar Gallup Intézet városi audit vizsgálatot készítetett el, amely 1000 fő személyes megkérdezésén alapult.
Több témát érintően megkérdeztük a kerületi lakosságot, hogy a háztartások milyen hitellel rendelkeznek, azon belül is forint-és devizaalapú lakáshiteleket illetően.

A vizsgálatból jól látható, hogy közel 10% élt már devizaalapú lakáshitellel.
A közvélemény kutatás keretében továbbá feltettük a kérdést, hogy hiteltörlesztési probléma esetén kitől várják a segítséget. A válaszadók egyértelműen a családot, bankot, kormányt, majd végső esetben az önkormányzatokat és civil szervezeteket jelölték meg felelősként.

A jelen törvényileg szabályozott helyzet, amennyiben az önkormányzatok konzekvensen élnek elővásárlási jogukkal csak több tíz milliárd forintra rúgó újabb adósságba kergeti a helyi helyhatóságokat és az alapvető feladataik ellátását súlyosan veszélyezteti. Az is könnyen belátható, hogyha egy önkormányzat csak egy esetben is él az “elővásárlási jogával”, utána minden esetben kötelezően minden kényszerértékesítésre kerülő lakás esetében újra “élnie kell”, hiszen semmilyen szempontból nem tehet különbséget polgárai között. Ráadásul ez esetben valószínűleg a kereskedelmi bankok is könnyebben rászánják magukat a “végső megoldásra”, az ingatlanok kényszerértékesítésére, hiszen joggal mondhatják azt a magyar társadalomnak, senkit nem tettek az utcára, mert majd az önkormányzat segít a bajba jutottakon. Összefoglalva, egy felelősen viselkedő önkormányzat a kormány ezen intézkedéseit saját működése veszélyeztetésének elkerülése végett el kell, hogy utasítsa.
Tisztelt Miniszterelnök Úr az önkormányzatok eladósítása, illetve a most tervbe vett 120 milliárd forint összegű elvonás az önkormányzatok intézményeinek megszüntetéséhez és a munkanélküliség növekedéséhez fog vezetni!
Tisztelt Miniszterelnök Úr munkáját segítve a következő javaslatom lenne, mely megfelelő pénzügyi szakemberek kidolgozásával orvosolni tudná a kialakult helyzetet.
A javaslat lényege a következő:
A Magyar Fejlesztési Bank (továbbiakban: MFB) magát a bedőlt bankhiteleket közvetlenül a kereskedelmi bankoktól vásárolja meg. A továbbiakban pedig az MFB felfüggesztheti, illetve haladékot adhat a szociálisan rászorultaknak a hitelek kamatainak, illetve azok törlesztő részletét illetően. Az MFB szociális alapon néhány éves kilakoltatási moratóriumot is vállalhat egyoldalúan a válságra hivatkozva. Az önkormányzatok közvetítő szerepe így kihagyható lenne, mivel közvetlenül a kormány az MFB-n keresztül segítene a rászorultaknak.
Ezzel a megoldással a 2. számú diagramon ábrázolt közvélemény kutatás eredményének is eleget tudnának tenni, hisz a lakosság a fennálló válság idején még mindig a kormánytól, illetve a bankoktól várják a segítséget ellehetetlenült szociális helyzetükben.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata természetesen részt kíván venni a szociálisan rászorultak megsegítésében azzal, hogy újabb 10 krízislakást biztosítunk a kerületben. Továbbá minden segítséget megadunk ahhoz, hogy amennyiben a fenti javaslatom alapján a rászorultság kérdése felmerül az önkormányzat készségesen rendelkezésre áll azok kivizsgálásában, valamint a környezettanulmányok elkészítésében.
Kérem, hogy javaslatomat megfontolni szíveskedjen, mivel az Önök által kezdeményezett törvénymódosítás a valódi problémákat nem oldja meg, a települési önkormányzatokat pedig elfogadhatatlan és erejükön felüli, vállalhatatlan helyzetbe sodorják.
Budapest, 2009. augusztus 10.
Tisztelettel:
Bús Balázs
