A főáblás mérkőzésekkel folytatódott a hét legrangosabb WTA-versenyének érdemi része Budapesten, a Római Teniszakadémián. A selejtezőkön öt magyar indult, de senki sem jutott a főtáblára. Kiss Dóra egy fordulót ment, Árgyelán Csilla, Borsányi Csilla, Imre Ivett és Nagy Judit egyből elbukott.
A legjobb harminc versenyző között így is öt magyart találunk, akik közül a legnagyobb csillag az első helyen kiemelt, a világranglistán 14. Szávay Ágnes, aki a 2. helyre rangsorolt Alize Cornet-val erőnyerőként csak a második fordulóban kezdi a játékot.
A nem túl népes hazai csapat három főre fogyatkozott. Nagy Kyra az első fordulóban kiesett, a világranglistán 182. magyart a cseh Lucie Safarova verte két nagyon sima szettben. Búcsúzott a szabad kártyás Király Pálma is, őt a német Anna-Lena Grönefeld győzte le két játszmában. Arn Gréta és Marosi Katalin kedden kezd. Arn ellenfele a 4. kiemelt cseh Benesova, Marosié az orosz Lapuscsenkova lesz.
Nagy Kyráék már az új centeren játszottak, a létesítmény jelenleg háromezer néző befogadására alkalmas, de a mobil lelátók elkészültével akár négyezer teniszrajongó kísérheti figyelemmel a meccseket.
‘Nem mondhatom, hogy túl nehéz lett volna’ – mondta az ötödik kiemelt cseh Lucie Safarova 6-2, 6-2 arányú első fordulós, Nagy Kyra felett aratott győzelme után hétfő délután.
Mindkét játszmában jól ment a játék, próbáltam a saját játékomra koncentrálni és arra, hogy ne kövessek el sok hibát. Azt gondolom, gyorsan játszottam, megfuttattam az ellenfelemet, ami – azt hiszem – nem nagyon tetszett neki. Ami ezt a versenyt illeti, mérkőzésről mérkőzésre haladok előre és remélem, hogy a legjobb játékomat tudom itt nyújtani. Esetleges győzelem? Nem tudom, de jó lenne.
sportgeza.hu
gazdefrancegrandprix.com