Rajtaütésszerű ellenőrzések lesznek a Kórház utcai piacnál

Hírek
Közzétéve:


A Kórház utcai piac igencsak népszerű az óbudaiak körében; a vásárhely a hivatalos bédekkerekben is feltűnik, mint amelynek különlegességét elsősorban az őstermelők és a kiváló házi tejtermékek, valamint a fűszernövények adják. A piac környéke már kevésbé örvend megbecsülésnek a környéken lakók szemében; a szűk utcák által határolt létesítmény környékén mindennapos a szabálytalan parkolás, a „vészvillogós” árurakodás, esetenként az engedély nélküli árusítás, illetve a hajléktalanok jelenléte.

A korábban szabadtéri piacot az 1980-as években alakították át, az új épület ekkor kapott zárt csarnokszerű szerkezetet. A problémát az jelenti, hogy a piac területén nincs parkolási lehetőség, amit sem annak megépítésekor, sem a felújításakor nem biztosítottak az árusok és a vásárlók számára – tájékoztatta az obuda.hu-t Zádor Péter, a Csarnok és Piac Igazgatóság vezető felügyelője. Szerinte a piac mintegy 8000 négyzetméretes területén kívüli szabálytalanságokkal szemben ők nem léphetnek fel, mivel az már önkormányzati kezelésben lévő terület.

„Nem ismeretlenek előttünk a piac körüli problémák, amiket a parkolási szabálytalanságok, a szemét, az esetenkénti illegális árusítás és a hajléktalanok jelentenek” – mondta az obuda.hu érdeklődésére Pálinkás András, Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletének általános igazgatóhelyettese. Hangsúlyozta, hogy a piacon kívüli területet rendszeresen ellenőrzik, igyekeznek távol tartani a hajléktalanokat és jelezni a takarítás szükségességét, de létszámuk – mivel a III. kerületi, önálló közterület-felügyelet csak nemrégiben alakult meg – még úgymond „fejlesztés alatt áll”.  Jelenleg összesen négy egyenruhás munkatársuk van, de a további tervek szerint hamarosan 8-10, év végére pedig 22 fős létszámmal számolhatnak majd, így nagyobb hatékonysággal és rajtaütésszerűen ellenőrzik majd a problémás területet.

A közterület-felügyelet tervezi ezen felül a munkatársai munkaidejének átalakítását is, a reggel nyolctól délután négy óráig tartó munkaidő miatt ugyanis a késő délutáni és esti órákban a helyszínen még nincsen kontroll.

 

obuda.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság