Az eseményen a lengyel és a magyar köztársasági elnök, Lech Kaczyński és Sólyom László is részt vett. Az ünnepség keretén belül aláírták a Győri Deklarációnak nevezett dokumentumot, melynek hatására a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. március 12-i határozatában március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította, a Lengyel Köztársaság Nemzetgyűlése ezt követően, egyetértve a Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntésével, 2007. március 16-i határozatában március 23-át a Lengyel-Magyar Barátság Napjává nyilvánította.
A nemzeti döntéseknek köszönhetően a Barátság Napja évente teremt lehetőséget arra, hogy a két nép közösen, az egyik évben Lengyelországban, a másik évben Magyarországon ünnepelhessen. A március 23-án megrendezésre kerülő IV. Magyar-Lengyel Barátság Napja rendezvénynek Budapest III. kerülete, Óbuda-Békásmegyer ad otthont. Az esemény keretén belül sor kerül a magyar-lengyel testvérvárosok zártkörű találkozójára, továbbá a kerület lakosainak, valamint az idelátogató magyar és lengyel vendégeknek Óbuda-Békásmegyer számos kulturális programot, történelmi és gasztronómiai kalandozást, zenés-táncos kikapcsolódást kínál. A III. kerületi központi események mellett az ország más pontjain is színvonalas helyi rendezvényekkel készülnek a Magyar-Lengyel Barátság napjára.
A Magyar-Lengyel Barátság Napja programja