Új jegyző, bemutatkozó rendőrkapitány

Hírek
Közzétéve:

Horváth Antal rendőr őrnagy megbízott kerületi kapitányként vezeti a kerületi rendőrséget. Bemutatkozása során elmondta: 44 éves, Pesterzsébeten lakik, 22 éve dolgozik rendőrként. Legfontosabb feladatának azt tartja, hogy megállítsa az állomány kötelékében szolgálatot teljesítő rendőrök fluktuációját, valamint, hogy visszaszorítsa a lakosságot legjobban irritáló bűncselekménytípusokat.

December 15-ei ülésén a Fővárosi Közgyűlés egyhangú döntéssel dr. Sárádi Kálmánnét választotta a huszonegy pályázó közül Budapest főváros főjegyegyzőjévé. A megválasztott tisztviselő az ELTE-n szerzett jogi diplomát, majd közigazgatási szakvizsgát tett. Társalgási szinten beszél németül. 2010-ben címzetes főjegyzői elismerést kapott a miniszterelnöktől.
A kerületben 20 éve, jegyzőként 1997 óta dolgozó dr. Sárádi Kálmánné napirend előtt elbúcsúzott a kerületi képviselőtestülettől. Ennek kapcsán Bús Balázs polgármester köszönetét fejezte ki, amiért a jegyző segítségére volt a polgármesteri tisztség átvételének nehéz időszakában, valamint a magas színvonalú törvényességi és hatósági munka elvégzéséért is köszönetet mondott. A testület frakcióvezetői hozzászólásukban jókívánságaikat tolmácsolták a főjegyzői feladatok elvégzéséhez. Dr. Sárádi Kálmánné 2010. december 20-án kezdi meg főjegyzői munkáját.

2011. január 1-jétől az építményadó mértékének felső határa jelentősen emelkedik – erről döntött a Parlament. A helyi rendelet értelmében az építményadó a törvényi felső mértékkel megegyező volt. Eddig. Most azonban a lehetséges adómaximum 1580 Ft/m2/év helyett csupán 1430 Ft/m2/év lesz január 1-jétől. Az építményadó emelésének mértéke így 15,23%.
Ugyancsak törvénymódosítás tette lehetővé, hogy 2011. január 1-től a kerületek dönthessék el, átengedik-e a Fővárosi Önkormányzatnak az idegenforgalmi adó beszedését vagy saját maguk szedik be az illetékességi területükön. A III. kerület ez utóbbit választotta, mértékét pedig a megkezdett vendégéjszakára eső szállásdíj 4%-ban határozta meg.

A díszpolgári javaslattevő testület részéről felmerült az igény, hogy számos olyan magyar, vagy külföldi személy, illetve szervezet van a gazdaság, a tudomány, a művészet és a kultúra területén, akik Óbuda-Békásmegyer fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végeztek, mégsem adható számukra kitüntető cím. Ezen személyek és szervezetek kiemelkedő munkájának elismerésére hozta most létre a képviselőtestület a „Pro Óbuda” díjat.

A „Könyvet házhoz” szolgáltatás immár 2007. április 12. óta működik a kerületben. Ennek köszönhetően könyvek, folyóiratok, egyéb dokumentumok jutnak el az idős, beteg, mozgásukban korlátozott emberekhez. A szolgáltatás alapját az önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) között kötött együttműködési szerződés adja. A könyvek kiszállításában az Óbudai Múzeum és Könyvtár Platán Könyvtára, valamint a szolgáltatás zavartalan működtetéséhez nélkülözhetetlen gépkocsi vonatkozásában az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Támogató Szolgálata is részt vesz. Most a fent említett, év végén lejáró együttműködési szerződést 2012. december 31-ig meghosszabbították a képviselők.

Kiss Anita, az okmányiroda korábbi vezetője pályázatát egyhangúan támogatták a képviselők, így ő tölti be a jövőben Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál a jegyzői tisztséget.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság