Advent három nyelven

Hírek
Közzétéve:

Anyanyelvükön nyitották meg közös adventi rendezvényüket a kisebbségek vezetői, majd az egybegyűlteket Puskás Péter alpolgármester köszöntötte a III. kerületi önkormányzat nevében.

Az adventi műsorban fellépett a Szent Péter és Pál Szalézi Óvoda Gyöngyösbokréta német nemzetiségi csoportja, a lengyel anyanyelvű Szent Kinga kórus, a budapesti szlovák tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium csoportja, valamint a Medgyessy Ferenc Általános Iskola első és második osztályosai. A Krúdy-kör karácsonyi versösszeállítással szerepelt, bemutatkoztak az Első Óbudai Általános Iskola harmadikos tanulói, műsort adott a Braunhaxler Dalkör, a Pilisszántói Szlovák Hagyományőrző Pávakör és a Békásmegyer Énekkar Egyesület.

A program zárásaként a négy kórus közösen, anyanyelvükön énekelte el a Csendes éjt.

Némi átrendezés után a nézőtérre terüljasztalkákat varázsoltak dolgos kezek, hogy a három nemzeti kisebbség tagjai finom falatok és italok mellett közös beszélgetéssel, énekléssel és tánccal búcsúztassák az óévet.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság