D. Szűcs Lászlót a Debreceni Megyei Bíróság 10 éves börtönbüntetésre ítélte, miután a Biogál Munkástanács Tagjaként aktív szerepet vállalt az 1956-s forradalom és szabadságharcban. 1960-ban amnesztiával szabadult, majd 1961-ben felkerült a fővárosba, Ettől a perctől kezdve élete szorosan kötődik Óbudához.
Egykori harcostársa, Dalmadi Jenő felidézte első találkozásukat a váci börtönben, majd egy későbbi, 2006-os találkozón, köztük lezajlott párbeszéd által érzékeltette összetartozásuk mélységét: “- Te szoktál álmodni olyant, hogy börtönben vagy, lejárt a büntetésed és mégsem engednek el? – kérdezte egyszer. Igen, sokszor, válaszoltam. Akkor testvérem vagy, mondta.” Jelezte, az emléktábla nem is azokhoz szól, akik ismerték őt, hanem az utókornak.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke azt mondta, Szűcs László nem akart hős lenni, de vállalta azt a szerepet, melyre a történelmi idő hívta. Kivált az állam által megfegyelmezett tömegből és a munkástanácsokhoz csatlakozva igazi egyéniséggé vált. Egy olyan szervezethez, mely képes volt alkura kényszeríteni a brutális hatalmat.
Egyszerű magyar ember volt, aki szerette a hazáját, az országot, ahol élni akart – mondta Menczer Erzsébet, a kerület országgyűlési képviselője. Szűcs László 1956-ban azonban bátorságát bizonyította, amikor a lelkét a családját és a szabadságát is kockára tette ezért a nemzetért, s így vált hőssé.
A megemlékező szavakat követően Szűcs László özvegye, fia és a Munkástanácsok elnöke leleplezték az emléktáblát, majd azt a jelenlévő katolikus pap megáldotta. Az ünnepség végén a jelenlévők a tábla alatt elhelyezték az emlékezés virágait.

