800 adag ételt osztottak a kerületi rászorultaknak

Hírek
Közzétéve:

Már hagyománnyá vált, hogy a Krisna-hívők a több országos ételosztásuk mellett, évente kétszer, egy-egy ünnephez vagy jeles naphoz kötődően Óbudán is meleg étellel segítik a rászorulókat.

DSC_3911

A III. kerületi,  Gyermeknaphoz kapcsolódó osztás megszervezésében az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ munkatársai segédkeztek, értesítették a családsegítőben regisztrált 800 főt és a Krisna-hívőkkel és önkéntesekkel együtt osztották a meleg ételt.

Már az is hagyomány a kerületben, hogy Bús Balázs DSC_3950polgármester is megjelenik az osztások helyszínén és maga is merőkanalat ragad. Szombaton sem volt ez másképp, a kerület vezetője 800 adag székelykáposzta szétosztásában segített.

DSC_3967A nélkülözők egyébként harmincféle összetevőből álló csomagot vihettek haza, volt bennük gyümölcs, zöldség, tartós élelmiszerek, mint cukor, liszt stb, és többféle édesség. Egy átlagos családnak egy ilyen csomag egy hétvégi nagybevásárlásnak felel meg, a rászorulók gyakran több héten, vagy akár 1 hónapon át is főznek belőle. Az étel mellett a sorban állók lelki segítséget is kapnak az ilyen alkalmakkor, hiszen a Krisna-hívő lelkészek, valamint a családsegítő munkatársai, de még a polgármester is meghallgatja a panaszukat, bánatukat, örömüket és jó szóval, tanáccsal is igyekeznek támaszt nyújtani.

DSC_3923A rendezvényhez játék- és édességosztással az Összefogás Óbudáért Egyesület is csatlakozott, akik egyébként a hét minden napján reggelivel várják a rászoruló gyermekeket az iskolakezdés előtt a kerület három pontján.

A Gyermeknap természetesen a gyerekekről is szólt, őket édességekkel, tűzoltó autózással, ugrálóvárral, a környezetvédelem megismertetése és népszerűsítése végett öko-játszóházzal, nemezeléssel és más kézműves foglalkozásokkal, bűvésszel, arcfestővel, valamint a NOÉ Állatotthon állatsimogatójával várták.

DSC_3838

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság