95 csemete elültetésével indul őszi fatelepítési programunk

Hírek
Közzétéve:

2020 novembere és 2021 márciusa között több mint 900 nagyméretű fát ültettünk el a harmadik kerületben.

„Az első évben, azaz a garanciális időszakban a telepítést végző jogszabályi kötelessége az új fák ápolása – mondja dr. Kerényi-Nagy Viktor a már elültetett fáink gondozásával kapcsolatban – Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy szükség szerint törzstisztítás, folyamatos öntözés, a fatányér gyommentesen tartása a feladatunk. Az első év lejárta után pedig bejárást tartunk majd, a meg nem eredt fákat cseréltetjük, amelyekre újból tizenkét hónap telepítési garancia lesz érvényes. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az esetlegesen kiszáradt fákat a garanciális bejárásig nem távolíthatjuk el.”

Az ez évi őszi telepítésünk első helyszíne a harmadik kerületi Szél utca 2–10. szám előtti terület.

Időpontja: november 9.

Telepítendő fajok: 11 darab zselnicemeggy, 4 darab korai juhar és 80 darab húsos som

„A fajok kiválasztásakor a legfontosabb szempontok, hogy azok jelentős lombkoronát nevelők és nagy levelűek, valamint a Kárpát-medencében őshonosak legyenek, gazdag virágpor- és nektártermelésükkel, illetve húsos, lédús terméseikkel pedig a városi élővilágot táplálják” – mondta dr. Kerényi-Nagy Viktor főkertész.

Kérjük, véleményét, észrevételeit, javaslatát a faültetésekkel kapcsolatban a lakossag-fokertesz@obuda.hu e-mail-címre küldje el.

Ugyanezen a címen tudnak az önkormányzat fatelepítési programjára jelentkezni.

 

zselnicemeggy

Gyönyörűen virágzó zselnicemeggyfa

korai juhar

A korai juhar is a gondosan kiválasztott fafajok között van

húsos som

A húsossom-cserje szintén hozzájárul a városi élővilág táplálásához

A Szél utcában kezdődik az idei őszi fatelepítési program

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság