“A Békásmegyeri Vásárcsarnok megvalósítása volt a legfontosabb”

Hírek
Közzétéve:

– Amikor utoljára egyéni választókerületi munkájáról kérdeztük, akkor többek közt arról beszélt, hogy álma az új békásmegyeri piac és vásárcsarnok megvalósulása.

– Valóban, a Békásmegyeri vásárcsarnok és a II. ütemben a közösségi tér kialakítása a legnagyobb álmok egyike, amely már részben megvalósult és nincs akadálya a projekt teljes és sikeres befejezésnek. Ez a fejlesztés mindannyiunk szerint jelentős előrelépést jelent a békásmegyeriek életében. E nagy beruházás mellett jó néhány „kisebb volumenű”, ugyanakkor a lakosság életminőségét jelentős mértékben javító fejlesztések is megvalósultak. Ezek sorából kiemelném az 1848-as Czetz János emlékpark kialakítását, amely közel 200 millió forintos kormányzati támogatás révén jön létre, és idén ősszel vehetik birtokba a környéken élők. A gyönyörűen megújuló park igazi közösségi térként funkcionálhat majd, a Lékai János bíboros téren, a templom szomszédságában.

Számos intézmény újulhatott meg

Az elmúlt időszakban számos intézmény megújítását tűzték ki célul. Mindezekből mit sikerült megvalósítani?

– Jelentős kormányzati és önkormányzati forrásból megvalósult beruházás az Óbudai Meseerdő Óvoda Szivárvány Tagóvoda (Szél utca) teljes körű energetikai korszerűsítése. Örömömre szolgált továbbá, hogy a Derűs Alkony Gondozóház felújítására, szebbé tételére is lehetőség nyílt, döntően önkormányzati forrásból, a lakók és a gondozók nagy megelégedésére. Ugyancsak a jelentősebb és a már megvalósult beruházások között említhetjük a Zipernowsky sétány felújítását, amely beruházás keretében a közterület teljes egészében megújult, azaz díszburkolatot kapott, a terület komplett növényesítése mellett utcabútorok kihelyezése, szökőkút építése révén valósult meg a fejlesztés.

Megújult sportpálya, csillapított forgalom

Kiemelésre méltó a Dr. Béres József Általános Iskola udvarán lévő sportpálya-fejlesztés is, ahol önkormányzati támogatással megújulhatott az aszfaltburkolatú kézilabda pálya. Mostanra egy multifunkcionális, korszerű műanyag burkolatú sportpályán játszhatnak a diákok. Jelentős lépésnek tekinthetjük a választókerület közlekedési problémáinak csökkentésében elért eredményeinket Csillaghegyen, ahol forgalomcsillapított övezeteket alakíttattunk ki, a Szentendrei út- Pünkösdfürdő utca- Királyok Útja-Mátyás király út által határolt területen. Ugyanilyen fontos és lakossági kezdeményezésre indult fejlesztésnek tekinthető a Pünkösdfürdő utcai gyalogátkelőhely létesítése, amely a Medgyessy Ferenc utcai Óvoda és Iskola balesetmentes megközelítését hivatott biztosítani. Ugyanide sorolható a Pünkösdfürdő utca 3. alatti NGM elektromos töltőpont kialakítása, mely a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő beruházás.

„A biztonság a lakosok legalapvetőbb igénye”

– Mi foglalkoztatta leginkább a lakosokat az elmúlt időszakban? Legutóbb a közbiztonság színvonaláról is beszélt.

– Természetesen a biztonság az első és legalapvetőbb igény a lakosság részéről, melynek érdekében minden, az önkormányzat rendelkezésére álló eszközzel eleget kívánunk tenni. A rendőrséggel, illetve az egyes körzetekhez tartozó körzeti megbízottakkal a képviselők folyamatosan tartják a kapcsolatot, így a panaszok kezelése a felmerülő problémákra viszonylag rövid határidő alatt megoldhatóvá válik. Ez nagyon fontos szempont, mert ez növeli a bizalmat és a biztonságérzetet. A biztonságérzet növelését szolgálja továbbá a térfigyelő kamerarendszerek telepítésének folyamatos bővítése. A választókerületemet illetően a Hímző utca 8. szám előtti területrész és a Medgyessy Ferenc utcában történt térfelügyeleti kamerarendszer telepítése az elmúlt időszakban. Ezen túlmenően kiemelten fontos kérdés a lakosság részéről a különböző minőségi szolgáltatások elérhetősége, a közlekedés, idetartozóan az utak járdák állapota, az egészségügyi ellátás helyzete, egyszóval a mindennapokat érintő alapvető kérdések. A körzetemhez tatozó városrészt tekintve elmondható, hogy az elmúlt évek jelentős előrehaladást hoztak az élet minden fontos területén, melyet a fentiekben vázolt, a városrészt érintő beruházások, fejlesztések mennyisége és sokszínűsége jól igazol.

Tervek közt: sportcsarnok építés, üdülőközpont turisztikai potenciállal

– Milyen tervek, elképzelések vannak a kerületnek erre a részére vonatkozóan?

– Az elképzelések között szerepel a Királyok útján a Dr. Béres József Általános Iskola telephelye közelében egy kisebb vívócsarnok illetve egy kosárlabda csarnok kialakítása. Még az út elején járunk, de bízunk a sikerben, jelentős igény mindkét sportlétesítményre van. Még 2015-ben az önkormányzat tulajdonába került egy, a Kossuth Lajos üdülőparton lévő ingatlan, mely jelenleg leromlott műszaki állapotú, de komoly sport-és turisztikai potenciállal bír. Önkormányzatunk, már 2017-ben, kizárólag saját forrás igénybevételével elkészítette a terület fejlesztésére vonatkozó részletes kiviteli terveket. Már „csak” a forrásszerzés van hátra terveink megvalósítása érdekében. A cél az lenne, hogy az egykori üdülőközpont épületeit felújíthassuk, és összességében egy turisztikai és sportcélú beruházás valósuljon meg.

Biztonságos gyalogátkelő-helyeket kell létesítenünk

– Terveink között szerepel továbbá a Nánási út – Királyok útja több pontján gondot okozó gyalogos közlekedés megoldása. Ez nem könnyű feladat, tekintettel arra, hogy a gát az érintett út közvetlen közelében fekszik, így nagyon korlátozottak a megoldási lehetőségek. Önkormányzatunk szakemberei idén már elkészítettek egy alapos tanulmányt a közlekedési helyzet megfelelő kezelése érdekében és bízunk benne, hogy a Főváros illetékes szervei megvalósításra érdemesnek ítélik, figyelemmel arra a körülményre, hogy a feladat ottani hatáskörbe tartozik.

Az alpolgármesteri munkáról

Alpolgármesteri minőségében miről szeretne beszámolni az elért eredmények terén? Öt évvel ezelőtt az Óbudai Vagyonkezelő Zrt. munkájának felügyeletéről tájékoztatta lapunk munkatársát. Jelenleg mely egység munkáját koordinálja?

– Az elmúlt 5 év önkormányzati képviselőinek munkáját jól reprezentálják azok a fejlesztések, beruházások, amelyek a kerületben megvalósultak. Korábban soha nem látott mértékben és minőségben, az élet minden fontos területét érintően. Kiemelten az elmúlt évek egészségügyi célú fejlesztései, az Egészséges Budapest Program keretein belül, vagy a közterületek, közparkok újjászületése, vagy a Békásmegyeri Vásárcsarnok és környezetének megújulása, amely legalább 35 ezer ember mindennapjait teszi jobbá, és amelyre évtizedekig vártak, vártunk.

Újragondolt építési szabályzat

– A hozzám tartozó területek közül most a városfejlesztési bizottság tevékenységét érintő hivatali szervezetek, köztük a főépítészi iroda, közterület-felügyelet munkáját emelném ki. Az elmúlt évek legfontosabb feladatának végrehajtásaként elkészült a kerület új szabályozási terve, az ÓBÉSZ, amely a fővárosi szabályozással összhangban, a kerület fejlesztési elképzeléseinek figyelembevételével született meg, és amelynek véglegesnek tekinthető változatát, a képviselők a június végi testületi ülésen hagyhatnak jóvá.

Felülvizsgált ingatlanhasznosítás

– Ugyancsak jelentős feladatként sikerült megvalósítani az önkormányzat tulajdonában álló külterületi ingatlanok hasznosítását illetve hasznosítási feltételeinek felülvizsgálatát. E munka során 566 külterületi ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítását vizsgáltuk felül. Ennek során áttekintettük a bérleti szerződéseket és a bérlők döntő többségével lefolytatott személyes egyeztetések, megbeszélések után alakítottuk ki a megújítandó szerződések feltételeit, melyekben jelentős hangsúlyt kaptak az önkormányzat használatot illetve hasznosítást érintő szempontjai. Azaz, hogy a bérlők a rendeltetésszerű használatnak megfelelően, kizárólag rekreációs célra használják az ingatlanokat. A rossz műszaki állapotú, a megengedett mértéket meghaladó nagyságú épületek el legyenek bontva, és a bérlők megfelelően gondozott, megművelt kerteket tartsanak fenn az érintett területen. A szerződések újrakötését, az egyeztetéseket, a szükséges ellenőrzéseket, a Vagyonkezelő munkatársai végezték kiváló teljesítményt nyújtva.

Remélem a fent említett és a képviselőtársaim által az elmúlt ciklusban elvégzett feladatok a lakosság elégedettségét is kivívták, ami természetesen nem jelenti azt, hogy „hátradőlhetünk”, de azt igen, hogy a következő ciklusnak hasonló elkötelezettséggel, hozzáértéssel és lelkesedéssel kezdhetünk hozzá, amennyiben erre bizalmat kapunk.

Sz.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság