A fővárosi kerületek között Óbuda az egyik legbiztonságosabb

Hírek
Közzétéve:

– A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint, hogyan alakultak a lakosok szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló tényezők az elmúlt időszakban?

– Örömmel mondhatom, hogy pozitívan. A regisztrált bűncselekmények száma jelentősen csökkent. Ennek köszönhető leginkább, hogy a lakosok visszajelzései kedvezőek, az elmúlt években a rendőrség megítélése folyamatosan javult. Az önkormányzat visszajelzése alapján jött ki a 4,44-es érték, a maximális ötből, ami igen jó eredménynek számít. Az elégedettségi mutató több szempont figyelembe vételével áll össze, többek között, megkérdezik a lakosokat és az önkormányzatok munkatársait a munkánkról, és a beérkezett válaszok alapján értékelnek.

– Volt-e valamilyen kiugró eltérés a korábbi évekhez képest, csökkent vagy nőtt az autólopások, autófeltörések, lakásbetörések száma?

– Ha kiugró eltérésnek számít, akkor például, a személygépkocsik ma nagyobb biztonságban vannak, mint voltak évekkel korábban. Míg hét évvel ezelőtt, csaknem fél ezer tűnt el, addig tavaly alig a tizede! A gépjármű feltörések is radikálisan visszaestek, két éve kilencven, tavaly már csak ötvenhárom eset történt. A lakásbetörések száma is jelentősen csökkent. Összességében tehát elmondható, hogy a fővárosi kerületek között Óbuda az egyik legbiztonságosabb, és ez jó érzéssel tölt el bennünket, ami persze, nem azt jelenti, hogy most már kényelmesen hátra dőlhetünk. Továbbra is folyamatosan jól és eredményesen kell dolgoznunk azon, hogy a megítélésünk változatlanul jó legyen, és az elégedettségi mutató ne romoljon, mert számunkra nagyon fontos az itt élők véleménye.

– Az ön véleménye szerint, mégis minek köszönhető a közbiztonság látványos javulása a kerületünkben?

– Úgy gondolom, a fokozottabb rendőri jelenlétnek és a térfigyelő kamera-hálózat kiépítésének. Ez utóbbit különösen Békásmegyeren tapasztalhatják a lakosok, hiszen a kamerák egy jelentős része ott került telepítésre. A másik fontos szempont, hogy a polgárőrséggel és a közterület felügyelettel tovább erősödött a kapcsolatunk. Szinte napi szintű, ami megnyilvánul például abban is, hogy különösen az iskolai szezon elején – persze közben is – kiemelten fontosságúnak tekintjük a gyerekek biztonságát, ezért a veszélyezettségük csökkentése érdekében összefogva, látható jelenlétet biztosítunk az érintett tan- és nevelési intézmények közvetlen környezetében. Ez a „láthatóság” azt jelenti, hogy a reggeli iskolakezdési, illetve a tanítás befejezésekor, azaz érkezéskor és hazainduláskor találkoznak a kollégákkal, akik vigyáznak rájuk és szívesen válaszolnak vagy tanácsokat adnak közbiztonsági kérdéseikre. Ez a gondoskodás nem csak ilyenkor, tanévkezdés idejére szól, hanem egész tanévben. A közterület-felügyelőséggel és a polgárőrséggel való kapcsolatunk az ilyen közös akciókon kívül abban is megnyilvánul, hogy a rendezvényeikre meghívást kapunk, amelyet szívesen elfogadunk, s persze, „ők” is eljönnek a miénkre, azaz szorosan együttműködve dolgozunk. Mi azt valljuk, hogy a polgárőrség a rendőrség meghosszabbított karja, nagy szükség van önkéntes munkájukra!

– A helyi szervezetekkel, intézményekkel tehát példás a kapcsolatuk. A környező rendőrkapitányságokkal való együttműködésükről is elmondható ugyanez?

– Természetesen, egymást segítjük. Nagyon jó a kapcsolatunk a többi rendőrkapitánysággal, de a közelség miatt, elsősorban a budaiakkal. Ezenkívül a fővárosi központ szerveivel, és a Pest megyei Rendőr Főkapitányság szerveivel is. Amikor szükségük van segítségre, mi is akcióba lépünk a területeiken és ugyanez fordítva is elmondható.

– Jelent-e meg olyan újfajta bűnözési típus az elmúlt években, amit könnyen kivédhetnének a lakosok?

– Sajnos, a bűnözők ötletekből kifogyhatatlanok. A trükkös csalások korszakát éljük, ami alatt újabban főleg a telefonos megkereséseket értjük. Ilyen például, amikor idős embereket telefonon hívnak fel a gyermekük, unokájuk nevében az állítva, hogy baj érte őket és sürgősen pénzre van szükség, ha segíteni akarnak rajtuk. Ennek az „egyszerű” trükknek igen sokan bedőlnek, és súlyos milliókat fizetnek ki, hogy segítsenek „bajba jutott” rokonaikon. Két éve, mikor a rendőrkapitányság élére kerültem, ezen csalások száma jóval több volt, de a sok megelőző felvilágosító előadásnak köszönhetően – melyeket főleg kulturális házakban, idősek otthonában, idős klubokban tartunk – ez kezd visszaszorulni, de még mindig „divatos” pénzszerzési lehetőségnek számít, pedig ez az, amit könnyen kivédhetnének az időskorúak, ha gyanút fognának. A BRFK-nak egyébként, erre külön van egy nyomozócsoportja, amely hatékonyan dolgozik. Áldozatos munkájuknak is köszönhető, a jelentős csökkenés.

– Most, hogy vége a strandszezonnak, milyen tapasztalatokat szereztek: csökkent vagy nőtt a lopások száma? S milyen tanácsokat adna a „jövő” strandolóinak?

– Hogy ne hagyják őrizetlenül értékeiket, hiszen minden fürdőhelyen van értékmegőrző. Sokszor elővigyázatlanok az emberek, olyan is előfordult többször, hogy az öltözőkabint, miután a ruháikat elhelyezték és fürdeni mentek, órákig nyitva hagyták. Azt tudom mondani, idén is voltak lopások a helyi strandokon és fogtunk is el tolvajokat.

– Tervük, céljuk az év végéig, illetve a következő évre?

– Mindig többet, jobbat akarunk, azaz a legfőbb cél, hogy ne legyünk rosszabbak, mint az elmúlt időszakban és továbbra is hatékonyan dolgozzunk, mert ha a munkánk eredményes, annak mindenki örül, hasznát látja. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tavalyi eredményeket elérjük, felderítési mutatónkat és a lakosság meglévő szubjektív biztonságérzetét megtartsuk, közérzetüket javítsuk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság