A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Braunhaxler Egyesület által kiadott „A braunhaxlerek” című könyv egy részletének felolvasásával, a hetven éve történt kitelepítés történetének ismertetésével vette kezdetét az esemény szombaton, a Békásmegyeri Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Pappné Windt Zsuzsanna és Neubrandt Istvánné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke idézett a könyvből: 300 éve jöttek, de nem batyuval, tehát az a kitelepítésükkor gyakran hallott mondás: batyuval jöttek, batyuval mennek! egyszerűen nem igaz. Az első telepesek 1698-1750 között három hullámban a Dunán hajóval, az „Ulmer Schachtel”-lel érkeztek Németországból, legtöbben Baden-Württemberg tartományból és kisebb részben Bajorországból. A II. József idejében történő betelepítésekkor osztrák területről is – főleg Tirolból érkeztek. A harmadik betelepítési hullám a magyar földesurak kérésére történt.
Az ideérkező németek magukkal hozták állataikat, terményeiket, főleg szőlővesszőt, kisebb termelési eszközöket, és nem utolsó sorban hitüket, leleményességüket, és szorgalmukat, munkabírásukat, kitartásukat. Az első ideérkező telepesek emberfeletti munkával próbáltak normális életkörülményeket teremteni, kitartásuknak, szorgalmas munkájuknak köszönhetően az új hazájukban gyorsan gyarapodtak, és otthont teremtettek maguknak. A második világháború után nagyon nehéz évek következtek számukra, hiszen a békásmegyeri németség közel 95%-át kitelepítették. Fejenként 20 kg-os batyuval marhavagonokban szállították őket Németországba.
Ötvös Csilla, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője előadásában Schumann In den Fremden/Idegenben című műve hangzott fel, majd követően Bús Balázs polgármester szólt az egybegyűltekhez.
Mint fogalmazott, Békásmegyeren és a környező településeken a lakosság jelentős része sváb volt. Elűzték őket, noha dolgos, becsületes emberek voltak, akiknek szorgalma jelentősen hozzájárult a kis mezőváros fejlődéséhez. Gyermekeik, unokáik már nem tartják magukat magyarországi németeknek, a gyökerek elszakadtak. Egykori ide tartozásukat azonban régi pincék, még le nem bontott házak, általuk ültetett fák tanúsíthatják.
A nyitottságot, méltányosságot és megbocsátást nevezte azoknak az értékeknek, melyek hiánya jelentős károkat okoz a nemzetek között. Németország lakossága és az oda betelepített külhoni németek között azonban szorgalommal és az összetartás élményével kiegészülve egy egész országot emelt néhány évtized alatt a kontinens legerősebb gazdasági erejévé. Ezek azok az értékek, melyre óbudaiak és békásmegyeriek, nemzetiségtől függetlenül büszkék lehetnek. Ez a Braunhaxler Egyesület öröksége, melyet kerület támogat.
A megemlékezés folytatásaként az egykori eseményeket gyermekként átélő Szabóné Herhoff Mária és Millinger Alfréd pódiumbeszélgetés keretében idézte fel, esetenként drámai részletek által (fúvós zenekar játszott búcsúztatót, Isten veled, hazánk feliratot festettek a vagonok oldalára) mesélték el a kitelepítések menetét és az érintettek megpróbáltatásait.
A Német Nemzetiségi Önkormányzat és Braunhaxler Egyesület az emlékév tiszteletére reprint kiadásban megjelentette az 1981-ben Németországban kiadott, Heimatbuch der Krottendorfer és az 1996-ban Óbudán megjelent, Szülőfalunk Békásmegyer című könyvet, melyben a kitelepítettek összegyűjtötték az elhagyni kényszerült otthon emlékeit.
A közösségi ház aulájában megrendezett fotókiállításon az érdeklődők Óbuda-Békásmegyer németajkú lakosságának életét, szokásait, hagyományait, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Braunhaxler Egyesület munkásságát, hagyományápoló tevékenységét tekinthette meg összesen 32 tablón. A képek részben családi gyűjteményekből, részben a Szülőfalunk, Békásmegyer/Heimatbuch der Krottendorfer című könyvekből származnak. A tárlat április 14-éig tekinthető meg.
