Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete – az ellenzéki képviselők nem szavazata mellett – nagy többséggel elfogadta a köznevelési intézmények állami működtetésbe vételéről szóló előterjesztést. Ezt követően Bús Balázs polgármester és Tamás Ilona Tankerületi Központ igazgató aláírta az Önkormányzat és a Budapest III. Tankerületi Központ közötti megállapodást és vagyonkezelési szerződést. Az önkormányzat most meghozott döntésével törvényt hajtott végre, egyben biztosította a zökkenőmentes átadás-átvétel feltételeit.
A polgármester és a tankerületi vezető által szignált megállapodás tartalmazza azokat az oktatással összefüggő, önként vállalt önkormányzati feladatokat, melyeket a III. kerület korábban is biztosított.
Tamás Ilona Tankerületi Központ igazgató az aláíráskor kiemelte, hogy támogató, együttműködő szemlélettel végezik munkájukat, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva. Hozzátette: „Feladatunk, hogy a nevelő – oktató munkát ellátó pedagógusok, illetve az iskolaigazgatók támogatásával megteremtsük a szakmai feladatellátáshoz megfelelő körülményeket, hogy a közüzemi számlák rendezése, az eszközök beszerzése ne az ő gondjuk legyen. Így tud majd mindenki a saját feladatára koncentrálni. Hiszek abban, hogy az áldozatos munkának eredménye van. Minden feltétele megvan annak, hogy az átalakított állami fenntartás jól működjön.”
A megállapodásban rögzítettek szerint a III. kerületi önkormányzat önként vállalt feladatai között szerepel, a pedagógusok díjazása, a környezettudatosság népszerűsítését szolgáló pályázat kiírása, a diákok szabadidejének hasznos eltöltését célzó táborok és események megszervezése, tanulmányi ösztöndíj lehetőségek megteremtése, a rászoruló diákok segélyezése és számos kultúra-fogyasztási, utazási illetve sportolási lehetőség biztosítása.
Ezek a tételesen a következők:
- Pedagógus nap megszervezése, díjak átadása
- Fogadj örökbe egy zöldterületet pályázat
- Kulturális intézmények és emlékhelyek látogatása pályázat
- Civil működési pályázat kiírása
- Ifjúsági táborok megszervezése
- Sóstói tábor szociális támogatása
- Nyári tábor pályázatok
- Szociális tanulmányi ösztöndíj
- Óbudai továbbtanulók támogatása
- Bursa Hungarica pályázat
- Jó tanuló jó sportoló ösztöndíj
- Beiskolázási segély
- Beszállókártya érettségizőknek
- Kedvezményes ECDL tanfolyam
- Ifjúsági önkormányzat támogatása
- Nyári napközis táborok strandköltsége
- Korcsolya oktatás 2. osztályosoknak
- Testvérvárosi csereüdültetés
- Iskolai múzeumpedagógiai költségek megtérítése a kerületi fenntartású múzeumokban.
A felsoroltak mellett az önkormányzat vállalja, hogy minden évben felújít egy iskolaudvart is. Ennek kapcsán a kerület vezetője elmondta, hogy iskolaudvarok megújítása a kerületben már jógyakorlatnak bizonyult közösségi tervezések során – a gyerekek, pedagógusok és a szülők – bevonásával valósulhat meg.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata mindezzel több mint 100 millió forintot meghaladó támogatást nyújt a kerületi iskoláknak.