Önkormányzatunk 2020 óta dolgozik együtt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal, s a közös munka során rendszeresen szervez előadásokat szülők és felelős felnőttek számára a gyermekek biztonságát, „jóllétét” érintő témákban. Legutóbb az egyik legszebb, ugyanakkor legtöbb kihívást tartogató időszak, a kamaszkor került a vizsgálat középpontjába, a Kamasz a gyerekem – és ez jó hír! című ingyenes előadáson.
Tizenéves korban az ember számára kinyílik a világ, ugyanakkor rengeteg olyan hatás is éri a fiatalokat, amelyek elbizonytalanítják őket és alapjaiban ingatják meg korábban stabil(nak tűnő) világukat. Hiszen nem csupán a fizikumuk és a gondolkodásuk változik meg, de a hormonok bizony az érzelmi életüket is alaposan feldúlják, ráadásul egy ugyanilyen kihívásokkal küzdő, tehát folyamatosan fluktuáló kortárs közegben kell helytállniuk és helyet találniuk. Mindezen hatások pedig ahhoz vezetnek, hogy korábban tüneményes gyermekünk egyik pillanatról a másikra érthetetlen és sokszor kezelhetetlen lénnyé válik számunkra, aki megannyi ijesztő helyzetben tépi szülői idegeinket.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a kamaszkor nagy változások időszaka – de nem csupán a tinédzser, hanem a szülők és a család számára is. Ám bármennyire másképp érzékeljük is, tisztában kell lennünk azzal: a kamasznak továbbra is nagy szüksége van a szülő jelenlétére, hívta fel a figyelmet Horváth Lili pszichológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának külső munkatársa. S ha a viszony változik is, a nyitott, őszinte kíváncsiságra és kölcsönös bizalomra épülő légkör egyszerre segíthet gyereknek és szülőnek a kényes egyensúly megtalálásában és fenntartásában. Az előadáson – amelyet majd’ egy órás, igencsak zsigeri kérdéseket feszegető beszélgetés zárt – mindezek mellett szó esett az online és az offline tér kihívásairól, a határokról és a felelősségről, a prédikálásról és a személyes példamutatásról, a szélsőségekről és a védőhálóról is. No meg arról, hogy ha ebben az időszakban is szeretettel és valódi elfogadással fordulunk gyermekünkhöz, akkor tulajdonképpen megteszünk mindent annak érdekében, hogy a nehezebb esztendők után visszataláljon hozzánk és a következő negyven-ötven évet boldog családként élhessük le.
Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.
A havi rendszerességű, ingyenes gyermekjogi tanácsadás június 17-i, következő időpontja.
Az alapítvány NEMECSEK Programja.
Ingyenes e-learning anyagunk sportoló gyerekek szüleinek.

