A karácsonyi adomány mindig több önmagánál – Gyűjtsünk, segítsünk közösen!

Hírek
Közzétéve:

Tudjuk, hogy ez az év nem mérte szűkmarkúan a nehézségeket. Annyi váratlan helyzettel kellett szembenéznünk néhány hónap leforgása alatt, hogy feldolgozni sem maradt időnk, máris jöttek az újabbnál újabb szabályok, feladatok, intéznivalók.

Mi itt, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál számos intézkedéssel igyekeztünk segíteni év közben is, támogatást nyújtottunk azoknak, akiknek szükségük volt rá, könnyítettünk a kerületiek terhein, biztonságot nyújtottunk a bizonytalanságban. De az év vége, az ünnepek ideje más. Kitüntetett idő, és egészen kivételes helyzet.

Amikor 2020-ban adakozásra kérjük kerületünk lakóit, vállalatait, civil szervezeteit, önkormányzati dolgozóit, az intézményeink szűkebb-tágabb környezetét, akkor tulajdonképpen arra kérünk mindenkit: ezt az emberpróbálóan nehéz évet, amelyet lassan magunk mögött hagyunk, zárjuk le úgy, hogy minél többeknek megpróbáljuk megszépíteni a karácsonyát.

Ha csak egy kis könnyebbséget, melegséget, örömöt tudunk adni, az most többet ér, mint bármikor korábban.

Fogjunk össze, és adományainkkal segítsük kerületünk rászoruló polgárait. Mi vállaljuk, hogy minden, hozzánk beérkezett felajánlás oda fog kerülni, ahol a legnagyobb szükség van rá. Köszönjük mindenki nagyvonalú segítségét, és azt is, hogy az adományozás alább ismertetett szabályai szerint járnak el.

 

  • HOL lehet adományozni?   Az Esernyős Kávézóban (1033 Budapest, Fő tér 2.), minden hétköznap 08.00 és 18.00 óra között.

Kérjük, a vonatkozó központi és az intézmény saját járványügyi előírásainak megfelelően a kávézó helyiségében csak a felajánlás leadásának ideje alatt tartózkodjanak. Maszk viselése kötelező.

  • MIKOR?   Minden hétköznap 08.00 és 18.00 óra között.
  • MEDDIG tart az adománygyűjtés?   November 30. hétfőtől december 18. péntek délig.
  • PONTOSAN MILYEN ADOMÁNYOKAT várnak, és milyen formában?

(Arra kérjük Önöket, csak az alább felsorolt adományokat juttassák el hozzánk, pl. használt ruhaneműt, lábbelit, takarót ne.)

– tartós élelmiszer (cukor, liszt, olaj, rizs, gabonafélék, száraztészta, konzervek, kávé, tea stb.)

– tartós, nem romlékony édesség

– bontatlan csomagolású fertőtlenítő- és tisztítószerek

– higiéniai termékek, tisztálkodószerek

– újszerű vagy új, megkímélt állapotú játékok, könyvek, ajándéktárgyak

– állateledel: száraztáp, konzerv

Kérjük, ügyeljenek rá, hogy az adományok sértetlen állapotban, becsomagolva, dobozban vagy strapabíró szatyorba téve jussanak el hozzánk.

A koronavírus-járvány miatt az összegyűlt adományokat NAPONTA FERTŐTLENÍTJÜK az önkormányzat ózongenerátorával, ami kíméletes, de hatékony felületsterilizálást tesz lehetővé.

  • KI OSZTJA SZÉT az összegyűlt adományokat?   Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ munkatársai.
  • HOVÁ FORDULHATOK, HA ADOMÁNYOZNÉK, de a szállítást nem tudom megoldani?   A forum@obuda.hu e-mail-címre várjuk üzeneteiket. Munkatársaink felveszik Önökkel a kapcsolatot, és segítenek a felajánlásaik eljuttatásában.
  • HOVÁ FORDULHATOK, HA A KEDVEZMÉNYEZETTEK közé szeretnék kerülni?   Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ munkatársait keressék ügyfélfogadási időben az alábbi elérhetőségeken: telefon: +36 1 250 1964, e-mail: cstan.info@kszki.obuda.hu

Folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket, hogyan alakul az adományok mennyisége, ahogyan a további sorsukról is: összefoglaló cikkben tesszük közzé a gyermekvédelmi központ munkatársainak beszámolóit.

Köszönjük együttműködő segítségüket – és hogy ezáltal mi is segíthetünk!

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság