A képviselő-testület megtartotta ez évi utolsó ülését – Elfogadták a költségvetést

Hírek
Közzétéve:

A testület legfontosabb döntése a 2022. évi költségvetés elfogadása volt.

A költségvetésben jelentős forrásokat biztosítanak a dolgozók bérfejlesztésére. A közalkalmazottak béremelése évek óta elmarad. A teljes önkormányzati rendszerben hűségjutalmat vezetnek be, valamint az óvodai dolgozóknak 10 ezer forintos óvodai pótlékot. A költségvetés természetesen tartalmazza a jövő évi béremelések költségét is.

A költségvetésben kiemelt szerepet kapnak a civil közösségek, amelyek számára mintegy 200 millió forintot biztosít önkormányzatunk, és tovább folytatjuk a kerületeink óvodáihoz köthető alapítványok támogatását.

Folytatjuk továbbá azoknak a civil közösségeknek a támogatását, amelyek valamely kerületi közterület gondozásában vesznek részt – a teljesség igénye nélkül: az Aquincum-Mocsáros Egyesület, a Csillaghegyi Polgári Kör, a Háromhegyek Egyesület és az Óhegy Egyesület.

Döntés született arról is, hogy önkormányzatunk semmilyen díjat és adónemet nem emel, ugyanakkor nő a szociális segélyeket igénybe vevők köre. A kerületi muskátli- és burgonyaakció is folytatódni fog.

Határoztak arról is a képviselők, hogy jövőre is 20 millió forinttal támogatjuk azoknak az iskoláknak a fejlesztését, amelyeket korábban elvettek önkormányzatunktól.

Jövőre is lesz Közösségi Költségvetés, amelynek keretén belül már 100 millió forint támogatás osztható szét közvetlenül.

Döntöttek arról is, hogy együttműködési megállapodást írunk alá a „Kamaszbarát Önkormányzat” cím elnyerése érdekében. A „Kamaszbarát Önkormányzat” címet a „Javíts egy jegyet!” pályázathoz kapcsolódóan lehet elnyerni. A pályázó önkormányzatok saját településük „Legszorgalmasabb osztályát” keresik.

Önkormányzatunk megújítja a támogatott kerékpárkölcsönzésre vonatkozó szerződését a Berguson Kereskedelmi és szolgáltató Kft.-vel. A szerződésben szerepel, hogy a kerület lakosai 250 Ft/óra díjért bérelhetnek kerékpárt.

Önkormányzatunk bölcsődei fejlesztésre irányuló pályázaton indul az Óbudai Szél Bölcsőde fejlesztése érdekében. A fejlesztéshez önkormányzatunk 150 millió forint fejlesztési forrást különít el.

Meghosszabbítjuk együttműködésünket a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvánnyal. Önkormányzatunk 2005 óta működik együtt az Alapítvánnyal a szenvedélybetegek ellátása érdekében.

Önkormányzatunk állásfoglalást fogadott el Mocsárosdűlő beépítése kapcsán. Ebben egyhangú döntéssel támogattuk újabb területek zöldterületbe való bevonását. A képviselő-testület hatályon kívül helyezte azt a 2017-es határozatát, amely a terület jelenleg zölddé nyilvánított részét is jelentősen beépítette volna úgynevezett lovassport-centrumként. Mocsárosdűlő területén is kizárólag zöldfejlesztéseket támogatunk. Dr. Kiss László polgármester hangsúlyozta: a városvezetéssel semmilyen megegyezés nem történt a terület beépítése tekintetében, ugyanakkor támogatjuk a zöldterület rehabilitációját célzó uniós Life pályázatokon való részvételt.

A képviselő-testületi ülés napirendi pontjai ITT olvashatók.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság