A Polaris csapat három versenyzőből – Rab Fanni, Sas Csanád és Szabó Botond – állt, mentoruk Haris-Kiss András volt, aki közel másfél évtizede jár a szakkörre, az utóbbi években pedig helyettes szakkörvezetővé lépett elő.
Minden induló csapat kárpát-medencei, magyarul beszélő középiskolásokból állt. A verseny első fordulójában 91 csapat küldött be megfejtést, közülük harmincan kerültek tovább a második fordulóba. A második fordulóból a legjobb öt csapat került be a döntőbe. Végül a Polaris Csillagvizsgáló szakköröseiből álló csapat nyerte a versenyt.
A verseny kiírása szerint az első helyezett díja egy látogatás az Európai Űrügynökség (ESA) legnagyobb létesítményébe, az Európai Űrtechnológiai Központba, a hollandiai Noordwijkban. A díj tartalmazza az odautazás, 2 éjszaka szállás és ellátás költségét.
A diák csapattagok emellett térítésmentesen vehetnek részt a MANT 2021. évi nyári Űrtáborában is.
A csapat egyik tagja, Rab Fanni így vall a csillagászatról: “Mind az űr szerelmesei vagyunk, reméljük, ezt a szenvedélyt sikerül majd hivatássá érlelnünk. Engem kiskorom óta vonz az űr, valamint annak megismerése, szívem csücske a csillagászat, így terveim szerint a gimnázium elvégzése után ilyen irányban haladok tovább.”
Ezúton is gratulálunk a nyertes diákoknak!
A Polaris Csillagvizsgáló Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat létesítménye, a Barátság Szabadidő Park területén található (III. kerület, Laborc u. 2/C.). A Sarkcsillagról (Polaris) kapta a nevét még 1979-ben. A csillagvizsgáló a csillagászat iránt érdeklődőket támogatja az égbolt megismerésében, szakmai tudásuk bővítésében. A szakköri foglalkozásokat, előadásokat jelenleg virtuálisan tartják.