Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete december 23-ai rendkívüli ülésén döntött a Római-partot érintő új építési szabályzatról és a partszakasz közösségi, üdülői jellegének erősítéséről, valamint a szilveszteri tűzijátékozás tilalmáról a kerület lakóterületein. A tűzijáték-rendelet megszegői szabályszegést követnek el.
A Képviselő-testület elfogadta a változtatási tilalom elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet módosítását, és ezzel lehetővé válik a III. kerületi Duna-parti szakasz, így a Római-part egységes fejlesztése. Ami ugyanakkor hangsúlyozottan a part gyalogos megközelítését, a meglévő zöldfelület megőrzését jelenti. Így Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat céljainak megfelelően a Római-part természetközeli jellegének megóvása mellett kerületünk az üdülő-közösségi funkciókat, és az evezős vízi sportéletet támogathatja.
Sport, közösség, kultúra a Római-parton
Az említett, éveken át érvényben lévő változtatási tilalom miatt a területen semmit sem lehetett építeni a Római-parton – a Pünkösdfürdő utcától a vasúti hídig –, a Képviselő-testület döntése nyomán ez most megszűnik, és a helyébe az új építési szabályzat lép. A Képviselő-testület döntött az Óbuda-Békásmegyer II. szakasz – Római-part Duna-parti területre vonatkozó kerületi építési szabályzatról szóló rendelet megalkotásáról.
A Duna ezen szakaszának fejlesztéséről korábban hosszú és igen széleskörű társadalmi egyeztetés zajlott, Budapest területének egyik legnagyobb közösségi tervezése volt, több mint 5 ezer ember, az ott élők megkérdezésével, bevonásával. A Római-part közösségi, üdülői jellege erősödne a jövőben az új szabályzat révén, a közkedvelt Római Plázs is megmaradna, valamint a szigorúan nem motoros, evezős sportok, a vendéglátás, a közösségi funkciók, a kulturális programok erősítése dominálna. A szabályozás – először a Római történetében – ösztönzi a tulajdonosokat a csónakházak építésére és megtartására.
Nem a szilveszteri tűzijátékozásra
A szilveszteri köztéri tűzijátékozás rengeteg embert és állatot is érint, függetlenül attól, hogy szeretnének-e annak részesei lenni. Így Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete a szilveszteri tűzijátékkal összefüggő helyi zajvédelmi szabályokról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról döntött.
A rendelettervezet értelmében az idei évtől Óbuda-Békásmegyer lakóterületein és természetvédelmi területein december 31-én 18 órától a következő naptári év január elsején reggel 6 óráig, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékek felhasználása tilos. A rendelet megszegői szabályszegést követnek el. Ezzel Óbuda-Békásmegyer lakosságának testi és lelki egészséghez, az egészséges környezethez, pihenéshez való alapvető emberi jogainak érvényesülése a jogi szabályozásban is helyet kap.
Emlékeztető az új parkolási zónákról
Testületünk a novemberben életbe lépett új parkolási rendeletben apró technikai változásokat is elfogadott (a Fővárosi Közgyűlés rendeletváltozása miatt). Ennek kapcsán emlékeztetünk mindenkit: 2025. január 1-től új parkolási terület kerül bevonásra C övezet 6. zónaként, valamint bővül a C övezet 5. zónája a Gázgyár utcai lakóteleppel. Az új zónákat az alábbi térképen megtekinthetik.
A 2025-ös parkolási engedélyek már igényelhetők, erről és az egyéb újdonságokról ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.