A következő napokban beoltják a BKV-nál kritikus munkakörben dolgozókat

Hírek
Közzétéve:

A forgalmi menetirányítókat, a járműszerelő-specialistákat, illetve azokat a munkatársakat oltják be, akik nélkül az egész áramellátási rendszer üzemeltetése veszélybe kerülne.

A fővárosi cégeknél rengeteg olyan munkavállaló van, aki a maga szakterületén nélkülözhetetlen, így feltétlenül szükséges, hogy ők minél hamarabb megkapják a koronavírus elleni vakcinát.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége nevében Karácsony Gergely főpolgármester és Soproni Tamás, VI. kerületi polgármester, társelnökök legutóbb az iskolai és óvodai ügyelet miatt fordult a kormányzathoz, hogy az ügyeletben dolgozó pedagógusok is kapják meg az oltást.

Remélik, hogy ez – az érintettek számára is – kiemelten fontos kérés minél hamarabb valós intézkedést von maga után, és előrébb kerülhetnek ők is az oltási listán.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormánynak ideje lenne érdemben bevonni az önkormányzatokat az oltások megszervezésébe. A főváros vezetése továbbra is készen áll, hogy oltópontok felállításával, az oltások megszervezésével segítse a kormány munkáját. Kollégáik hetek óta vizsgálják a különböző intézményeket, hogy melyek lehetnek alkalmasak arra, hogy oltópontot alakítsanak ki bennük. Ilyen lehet például a Városligeti műjégpálya vagy a margitszigeti palackozóüzem épülete is.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság