A Magyar Kultúra Hete a kerületben

Hírek
Közzétéve:

DSC_2527
Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű.- Kodály Zoltán gondolataival nyitotta meg az ünnepi rendezvénysorozatot Bús Balázs polgármester.
Beszédében rámutatott arra, hogy noha a kulturális megnyilvánulások személyes élményt nyújtanak az egyes embereknek, maga a kultúra mégsem csak az alkotók és közönségük magánügye. A közfeladatot ellátó döntéshozóknak egyszerre van a művészeti élet szereplőivel szemben, és a kultúrafogyasztók orientálása területén is felelőssége. Annál is inkább, -folytatta, mivel azt látjuk nap mint nap, hogy a kultúra egyre kevésbé része a hétköznapoknak, miközben az ösztönökre ható szórakoztatás a valódi kultúra rovására mind nagyobb teret foglal. A magyar kultúra napja tehát egyfajta felkiáltójel, mely a minőségi magyar filmművészet, színjátszás, zene, képzőművészet és irodalom ügyeinek kér figyelmet.
A dátumot Kölcsey Ferenc Himnusza kéziratának letisztázása jelölte ki, melyet 1989 óta minden évben megünneplünk. Ezen a napon a különböző előadások, bemutatók és estek a könnyed és mégis színvonalas kikapcsolódás pillanatait ígérik. A polgármester reményei szerint ez a nap nem egyetlen felvillanás csupán, sokkal inkább egyfajta nyitány, a kerületi kulturális évad kezdete.
DSC_2534
A rendezvénysorozat során bemutatásra kerülő előadások Óbudai Kulturális Központ többi házában is bizonyára több embert győznek meg arról, hogy a kultúra nem csupán a szórakoztatást szolgálja, hanem a gondolatok és üzenetek közvetítése által képes a jelenlévőket közelebb hozni egymáshoz, így tehát közösségformáló erőt is képvisel.
DSC_2550
Az ünnepi beszéd után a jelenlévők egy izgalmas zenés versimpró est költészettel dúsított beszélgetésének lehettek részesei a „Költészeti látványpékség”-ben. A meghívott vendéget nem belterjes irodalmi csevegéssel “untatták”, hanem rengeteg közönségbarát kérdés által, betekinthettek a kulisszák mögé, megtudhatták, miből él (vagy miből hal éhen) a költő, létezik-e ihlet, és így tovább.
Mindezeket a témákat a meghívott zenészek zenei körítéssel kísérték, mígnem  a kihívás pillanatában, a hallgatóság négy-öt tetszés szerinti szót bekiabálva, a művészeket versfabrikálásra kérték fel. Zárásként pedig a zenészek egy tetszőleges népdalt dobtak fel a költőknek, melyre azok ültő helyükben énekelhető variációkat szereztek. Az improvizatív módon kisült “friss pékárut” a zenészeknek kellett elénekelni, így illusztrálva, hogy nem csalás, nem ámítás, komplex fogyasztható mű született.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság