“A mai nap a kisgyermeket nevelő családoké, édesanyáké”

Hírek
Közzétéve:

Az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata által rendezett eseményt Schadek-Bíró Éva intézményvezető nyitotta meg. Köszöntőjében buzdította az édesanyákat, hogy nyugodtan engedjék előrébb a kisgyermekeket, hiszen az esemény értük és családjaikért van.

“A korábbi években az anyatej világnapja alkalmából gyűltünk össze, de azt hiszem, óbudai hagyományunkhoz jobban illeszkedik, ha azt mondjuk, a mai nap a kisgyermeket nevelő családoké, édesanyáké” –  kezdte ünnepi beszédét Bús Balázs. Óbuda-Békásmegyer polgármestere elmondta: távol álljon tőle, hogy a fiatal lányok és asszonyok vállára akár csak elvárások szintjén is terheket rakjon, ezért helyesebb, ha azt mondja: mindenkit elismerés illet, aki az önérdek és a saját jólét körül forgó világban gyermeket, sőt gyermekeket vállal. Hozzátette: természetesen itt az apáknak is kijár az elismerés, hisz ők egyre nagyobb részt vállalnak a kicsik neveléséből, gondozásából. Az önkormányzat nem véletlenül vezette be az apa napot, amelyet a feltételek fennállása esetén a férfi munkatársunk otthon tölthet. A polgármester hangsúlyozta: arra is büszke, hogy Családbarát hely elismerést kapott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, amivel a Három Királylány Mozgalom a család- és gyermekbarát törekvéseit díjazta.

A Kisgyermekes Családok Egészségnapját évente kb. 200-250 fő, elsősorban 0-3 éves gyermekekkel látogatja. Az elmúlt években a Semmelweis Egyetem Családgondozási Módszertani Tanszék védőnő hallgatói is nagy érdeklődést mutatnak a rendezvény iránt, az idei évben is ellátogattak az I. évfolyamos védőnő hallgatókkal a Egészségnapra. 2019-ban az Egészségfejlesztési Irodával együttműködve rendezték meg a védőnők a programot, amelyen részt vett dr. Harsányi Kornélia tiszti főorvos is.

Az egészségnap megnyitójának legfontosabb pillanataként köszöntötték az öt legtöbb anyatejet leadó édesanyát, akik között voltak olyanok, akik többedjére kaptak elismerést.

Ezen kívül idén másodjára átadták az Óbudai Vándorbölcsőt. Ennek új, 4. lakója az augusztusban született Csűrös Dániel. Ő a csillaghegyi hármasikrek kis testvére, a család 5. gyermeke, aki 4 kislány után első fiú a családban. A vándorbölcsőt először 2018-ban, a Születés Hete rendezvényen adták át.

Az egészségnapra játszóházzal készült az Óbudai Egyesítette Bölcsődék, mini kreszpályával Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete, ezen kívül különböző programokon, ingyenes szűréseken, tanácsadásokon lehetett részt venni a kisgyermekkel. Ezen felül a rendezvényre látogató azon anyukák, akik kitöltötték a gyermekük anyatejes táplálásával kapcsolatos kérdőívet, a védőnői szolgálat munkatársaitól meglepetés ajándékot vehettek át.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Nyári élménytábor harmadik kerületi gyermekeknek

Hírek
Közzétéve:

Hazánk függetlenségét ünnepeljük ‒ Június 29. a magyar szabadság napja

Hírek
Közzétéve:

Advent Óbudán 2024 – Vásárosok jelentkezését várjuk!