Június 16-án a 1956-os forradalom és szabadságharcot követő véres megtorlás áldozataira emlékezünk. 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt.
„A magyar nép ellen, nemzeti érzései, becsülete és önérzete ellen a legalávalóbb, a leghazugabb vád az ellenforradalmiság vádja. Ez az egész nemzet arculcsapása. […] A magyarországi szovjet megszállást és annak fedezésére ürügyül kellett kitalálni a magyar .»ellenforradalomról« szóló mesét. Magyarországon nem volt ellenforradalom,” írta 1957-ben Nagy Imre sznagovi fogsága idején, sorai pontosan jellemzik az akkori helyzetet, ahogyan az ő álláspontját is.
A forradalom és szabadságharc leverését és a szovjet megszállást követően a véres megtorlás részeként büntető per indult többek között Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen. És 1958. június 15-én Nagy Imrét a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, ő maga kegyelmet nem kért.
Nagy Imrét Maléter Pál honvédelmi miniszterrel és Gimes Miklós újságíróval együtt végezték ki. Holttestüket a Kozma utcai börtön udvarán ásták el, majd három évvel később átvitték őket a 301-es parcella jeltelen sírjaiba.
Nekik is, ahogyan a forradalom és szabadságharc sok-sok vértanújának ‒ köztük óbudai hősöknek ‒ csak 31 évvel haláluk után, 1989-ban adhattuk meg a végtisztességet.
Dokumentumfilm is készült, amely az óbudaiak szemszögéből eleveníti föl 1956 októberének eseményeit: a harmadik kerületi Kiscelli (Schmidt-) kastélyba vették be magukat a forradalmárok és onnan irányították az ellenállást.
A filmben megszólalok visszaemlékezéseiből kiderül, hogy mennyire spontán, mennyire civil volt a forradalom, s hogy milyen keserves árat kellett érte fizetniük sokaknak. Az Óbuda 1956 című dokumentumfilmet Lugossy István rendezte és fényképezte.
