A megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci integrációját elősegítő program indul kerületünkben

Hírek
Közzétéve:

Az elmúlt időszakban az intézmény ellátottjai között egyre nagyobb igény merült fel arra, hogy kipróbálják magukat a nyílt munkaerőpiacon. Ehhez azonban saját bevallásuk szerint nincs elegendő ismeretük. A felmerült új igényekkel egyidőben jelent meg a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ felhívása, amelyben a Tájoló Szociális Egyesületben tevékenyen részt vevő szakemberek egyből meglátták a lehetőséget.

A kiírt program és a rehabilitációs központ célja megegyezik: a sérült és megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésére kell lehetőséget teremteni, hogy ezáltal ők is teljes, önálló életet élhessenek.

A cél megvalósítása érdekében az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ, valamint a Tájoló Szociális Egyesület megállapodott az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.-vel abban, hogy gyakorlati helyszínt biztosítanak a projektben részt vevő klienseknek. Fontos, hogy az óbudai intézmény ellátotti körén kívül eső – sérült, megváltozott munkaképességű – személyeknek is lehetőségük van a programban való részvételre, így az ő jelentkezésükre is számítanak az egyesületben dolgozó szakemberek.

A projekt elméleti és gyakorlati szakaszokra osztva lesz megvalósítva. Elsőként, az elméleti szakaszban az ellátottak megismerkedhetnek az álláskereséssel, az önéletrajzírással, valamint hasznos ötleteket kapnak ahhoz, hogyan kell megjelenni egy állásinterjún, és milyen dokumentumokat vigyenek magukkal.

Ezt követően kerül sor a második, gyakorlati szakaszra, amelynek során az Óbudai Vagyonkezelő biztosít változatos helyszíneket, feltérképezve a résztvevők különféle képességeit. Mindezen felül a projektben részt vevő sérült és megváltozott munkaképességű embereknek lehetőségük nyílik arra, hogy az elméleti előadások és a próbamunkák után pszichológussal is konzultálhassanak.

A vírushelyzetre való tekintettel a Tájoló Szociális Egyesület szakemberei egy online formában kivitelezhető elméleti oktatással is készülnek.

Amennyiben szeretne részt venni a programban, vagy érdeklődik iránta, kérjük, kövesse az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Facebook oldalát, ahol hamarosan bővebb információkat tesznek közzé a projektről.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Ma gyújtjuk meg az első adventi gyertyát

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Madáreleséget kaptak óvodáink

Hírek
Közzétéve:

„Pedofiloknak nem jár kegyelem” – a képviselőtestület nyilatkozata