A SciDog KölyökMűhely foglalkozása a harmadik kerületi gazdiknak ingyenes

Hírek
Közzétéve:

Ebben az évben nyitotta meg kapuit a harmadik kerületi Testvérhegy lábánál a SciDog – A Kutyaegyetem kutyaiskola, amelyet olyan kutyakiképzők alapítottak, akik egyben kutyaviselkedés-kutatók is.

Amellett, hogy az akadémia oktatói a legfrissebb tudományos eredményeket is beépítik a gyakorlati kiképzésbe, az állatjólléti megfontolásokat maximálisan szem előtt tartva dolgoznak, és vallják, hogy befogadó, nyitott közösséget szeretnének alkotni, amely kapcsolódik a kerület nagyobb közösségéhez is.

A kutyaiskolai oktatást gyakran megelőzi a kutyaovi látogatása, alkalmazkodva ahhoz, hogy a kölyökkutya agya hétről hétre változik, ilyenkor ismeri meg, „tanulja meg” a világot. Ebben az életkorban az egyik legfontosabb feladat a szocializálás, vagyis a kiskutya megismertetése különböző élőlényekkel, fajtársakkal, emberekkel, háziállatokkal.

Emellett az úgynevezett ingerszoktatás, azaz a különböző szituációkhoz és az élettelen tárgyakhoz való szoktatás is rendkívül fontos. A szakemberek szerint érdemes átgondolnunk, hogy a jutalomfalatokat – amelyek természetesen megengedettek – mikor és milyen helyzetben adjuk oda a kiskutyának.

Ülni, helyben maradni hasznos dolog, de az élet első hónapjaiban mégis fontosabb feladat, hogy a zökkenőmentes hétköznapi életre készítsük fel a kölyökkutyákat. Autózás, pihenés, viselkedés vendégek, kisgyerekek közelében, hogyan játsszanak a kutyatársakkal, vagy például hogyan ne lökjék ki a kezünkből a reggeli kávét.

A SciDog KölyökMűhely, azaz a kutyaovi foglalkozásain ezekkel és az ehhez hasonló témákkal találkozhatnak a résztvevők, sok-sok játék és kötetlen kérdezz-felelek keretében.

A III. kerületi lakosok számára a szükséges oltások birtokában a kutya 5 hónapos koráig az órák látogatása ingyenes. A foglalkozásokra bejelentkezni nem szükséges, minden hétvégén 9–10 óra között szeretettel várják a kutyakölyköket és érdeklődő gazdáikat.

Bővebb információk ITT olvashatók.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság