„A színház az egyenlőség tere” – Március 27., színházi világnap

Hírek
Közzétéve:

„Védett terekre van szükségünk ahhoz, hogy meghallgathassuk és megérthessük egymást. A színház az egyenlőség tere. Az emberek, istenek, növények, állatok, esőcseppek, könnyek egyenlőségéé.” Üzeni Peter Sellars amerikai színházi és operarendező a színházi világnap alkalmából.

Március 27-én minden évben hagyományosan a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) a nemzetközi színházi világ egy jelentős képviselőjét kéri fel arra, hogy fogalmazza meg gondolatait a művészek és a közönség számára. 1962 óta ünnepelünk e napon, hogy ekkor a megszokottnál is nagyobb figyelemmel tekintsünk közös kincsünkre, a színházművészetre – és tágabb értelemben a kultúrára.

Tisztelegjünk a színészek és minden színházi dolgozó előtt, akiknek felejthetetlen élményeket köszönhetünk.

A március 27-i programok közül ezúttal a harmadik kerületben működő Baltazár Színház előadását ajánljuk.

A Baltazár 1998-ban alakult, és az egyetlen olyan színtársulat Magyarországon, amelynek tagjai értelmi sérült művészek. Így a Baltazár Színház egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy a tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy találkozzanak e tehetséggel.

Vasárnap 15 órától Vörös István A világot tartó oszlopok című, a társulat számára írt színdarabját láthatjuk a harmadik kerületi, Zsófia utcai színházban.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság