A Szovjetunióba hurcolt honfitársaink emléke előtt tisztelegtünk

Hírek
Közzétéve:

A Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) emlékezni hívta mindazokat, akik főhajtással kívánnak tisztelegni a sztálinista börtöntáborokban raboskodott honfitársaink előtt. A harmadik kerületben a szovjet megszállás áldozatainak emlékére felállított obeliszknél gyűltek össze a tiszteletadásra érkezők.

„Kötelességünk példát mutatni az utánunk érkező nemzedékeknek, azzal a tiszteletadással, amellyel a 800 ezer ártatlanul elhurcolt honfitársunkra emlékezünk – mondta Menczer Erzsébet, a SZORAKÉSZ elnöke köszöntőjében.

A magyar Országgyűlés 2012. május 21-én Menczer Erzsébet kezdeményezésére november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította. Mivel 1953-ban ezen a napon érkezett vissza Magyarországra a Gulag lágerekből szabadon bocsátott rabok első csoportja.

„Szürke falakon túl, messze, gyertyák gyúlnak,

Ünnepi harangok imára kondulnak.

Komor szájunk szélén keserű vonások

– Hallod, Názáreti?

Súlyosak a láncok.”

Gérecz Attila Karácsonyi ének a börtönben című versének megrázó sorait Vaszkó Bence színművész tolmácsolta a megemlékezésen. (Gérecz Attila költő 1956. november 7-én halt hősi halált a szovjetek ellen vívott szabadságharcban.)

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi beszédben többek között azokról a magyar rabokról emlékezett meg, akiknek a sorsát nem ismerhetjük pontosan, csak annyi bizonyos, hogy valahol idegen földben, jeltelen sírokban nyugszanak. Szeretteik is csupán annyit tudhatnak róluk, egyszer elhurcolták őket, és soha több nem tértek haza…

Majd Kótai Róbert atya, püspöki biztos imát mondott az áldozatok lelki üdvéért. A ünnepélyes megemlékezés zárásaként pedig Ötvös Csilla operaénekesnő Franz Schubert Ave Maria című művét énekelte el.

A katonai tiszteletadással és koszorúzással egybekötött megemlékezésen számos intézmény, hivatal, politikai és civil szervezet képviselői, valamint emlékező vendégek vettek részt. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere is koszorút helyezett el, és főhajtással tisztelgett az áldozatok emléke előtt.

 

Menczer Erzsébet, a SZORAKÉSZ elnökének édesapja, Menczer Gusztáv kilenc évig raboskodott ártatlanul szovjet lágerben

Vaszkó Bence színművész az ártatlanul börtönbe zárt, majd 27 éves korában hősi halált halt Gérecz Attila versét szavalta

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi beszédet mondott, és koszorút helyezett el az emlékműnél

Kótai Róbert püspöki biztos közös imára hívta a megemlékezőket

Ötvös Csilla operaénekesnő Schubert Ave Mariáját énekelte

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere koszorút helyezett el a kerületben felállított obeliszknél

Katonai tiszteletadással és koszorúzással egybekötött ünnepélyes megemlékezésen hajtottunk fejet az áldozatok emléke előtt

A tisztelet és az emlékezés összesen 19 koszorúját helyezték el a résztvevők

 

 

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság