Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”
„Nem engedhetjük, hogy bárki megkérdőjelezze, hogy a magunk módján lehessünk magyarok, hogy a saját nézőpontunkból tekintsünk történelmi múltunkra, nemzeti hagyományainkra, és hogy az igazságunk tudatában képviseljük a külhoni magyarok érdekeit” – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő.
A miniszter megemlékező beszédében így fogalmazott: a kormány Trianonra adott erkölcsi válasza nemzeti értékeinkhez való ragaszkodásra és a magyarság összetartozására épül. Kiemelte, a múltunkkal való következetes szembenézés nélkül nem építhetünk Magyarország, a magyarság számára hazát.
Magyarországnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy érdemi támogatást és segítséget tudjon nyújtani az anyaországon túl élőknek – jelentette ki Varga Mihály, majd hozzátette, e tekintetben is jó úton járunk, hiszen Magyarországnak szilárd helye van a sikeres európai nemzetek sorában, elismerik teljesítményünket, és jó úton vagyunk afelé, hogy hallgassanak is a szavunkra.
Beszéde végén utalt arra, hogy az elmúlt évek kiemelkedően jó gazdasági teljesítménye lehetővé tette, hogy jövőre ismét minden magyar ember tehessen egy lépést előre, és növelni lehessen a család biztonságát.
Mindeközben – zárta szavait a miniszter, elindult az elmúlt száz év legnagyobb gazdaságfejlesztési programja a Vajdaságban és hasonló indul Kárpátalján is.
A beszédet követően az összetartozást, a hazaszeretetet kifejező verseknek, népdaloknak és néptáncoknak jutott a főszerep. Elsőként a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület előadásában versösszeállítást hallgathattak meg az ünneplők. Ezt a Göncöl Néptáncegyüttes tájegységenkénti táncokkal, irodalmi és zenei betétekkel tarkított műsora követte. A kora esti órákban Széll Kulturális Egyesület és a Téka zenekar, majd az Osztováta Együttes szórakoztatta a a résztvevőket.
A nap folyamán a csillaghegyi Petőfi tér igazi közösségi térré alakult, egész nap kosaras körhinta, népi játékok, kürtőskalács árus várta a családokat.