Augusztus 4-én, Raoul Wallenberg születésnapján tartjuk a humánum napját, annak az el nem múló emberi értéknek az ünnepét, amely nem ismer határokat, származást vagy vallást. A humánum az a belső iránytű, amely akkor is működik, amikor a világ vak. Az együttérzés, a másokért vállalt kockázat és az igazság melletti kiállás a legsötétebb időkben is fáklyaként mutatja az utat, ahogy azt Wallenberg példája is bizonyítja.
Raoul Wallenberg svéd diplomata több tízezer zsidó embert mentett meg Budapesten 1944-ben, hamis védlevelek, menedékházak biztosításával, amelyek megteremtése és működtetése abban az időben hallatlan bátorságot és tetterőt igényelt. Cselekedetei nem csupán életet adtak: hitet is.
Hitet abban, hogy egyetlen ember döntése is számít, hogy a passzivitás helyett a jó ügyek mellé kell állni, akkor is, ha veszélyes, ha kényelmetlen, ha magányos. A humánum napján őt ünnepeljük és mindazokat, akik nem fordítják el a fejüket, ha igazságtalanságot, elnyomást, embertelenséget tapasztalnak.
Mert nem Wallenberg volt az egyetlen, aki mindebben példát mutatott: Ángel Sanz Briz, a „spanyol angyal” szintén abban a korban védte az életet és az emberi méltóságot, amikor az emberi aljasság addig nem ismert formákat öltött. Óbuda-békásmegyeri emlékművénél, a róla elnevezett úton minden évben lerójuk tiszteletünket előtte és embermentő munkája előtt, amelyet a II. Világháború idején végzett Budapesten.
Ez a nap emlékeztet bennünket arra, hogy az emberség nem ünnepi szólam, hanem hétköznapi cselekedet. Lehet egy kedves gesztus, egy nyitott fül, vagy kiállás másokért.
A humánum nem kiváltságosok hivatása, hanem bármelyikünk lehetősége arra, hogy nemesebbé, tisztességesebbé, erkölcsösebbé, egyszerűen jobb emberré válhassunk. Emlékezni az embermentőkre annyi, mint újra meg újra feltenni magunknak a kérdést: ma én mit tehetek másokért?
