
Az óbudai védőnői szolgálat munkatársai Civil Házban a fiatalkorúak, mint leendő szülők számára szerették volna megismertetni a védőnők prevenciós tevékenységét. A január végi eseményt nagy érdeklődés előzte meg a kerület középfokú oktatási intézményeiben, melynek kapcsán összesen közel száz óbudai 16-18 éves tanuló jelentkezett a programra.
A programra érkező osztályokat Schadek – Bíró Éva, a védőnői szolgálat intézményvezetője köszöntötte. A nap díszvendége Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke volt, aki elhozta magával a Magyar Örökség Díjhoz járó oklevelet is, melyet a Magyar Védőnői Szolgálat nevében 2013-ban ő vehetett át. Erről a megtisztelő kitüntetésről, és a védőnői munka kihívásairól is beszélgethettek az ott lévők a MAVE elnökével.
A rendezvény egyik kiemelt célja volt pályaorientációként bemutatni a tanulók számára a mai magas szintű védőnőképzést. A jelenlévő diákok a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának egyik oktatójától és egy végzős védőnő hallgatójától ismerhették meg, hogyan épül fel az alap- és a mesterképzés, milyen lehetőségeket kínál a szakma a jövő védőnői számára.
A diákok egyórás foglalkozások keretében, szakemberek segítségével próbálhatták ki gyakorlatban is a csecsemőgondozás néhány mozzanatát; a csecsemő öltöztetését, pelenkázását és bébiétel készítését. A kiscsoportos beszélgetések során családtervezési és fogamzásgátlási ismereteket szereztek a fiatalok. Lehetőségük nyílt a tanulóknak a védőnők által végzett szűrővizsgálatokon, vérnyomásmérésen, látás és színlátás, valamint mozgásszervi vizsgálaton is részt venni.
A megszerzett tudásról a középiskolások játékos totóban adhattak számot, melyet remélhetőleg majdani családjuknál is hasznosítani fognak.
