A Világ Igazára emlékeztünk kerületünkben – 125 éve született Reviczky Imre

Hírek
Közzétéve:

Reviczky Imre a háború idején közel negyvenezer román és zsidó munkaszolgálatos sorsa felett rendelkezett a nagybányai X. közmunkaszolgálatos zászlóalj parancsnokaként. Javított a parancsnoksága alá tartozó a munkaszolgálatosok ellátásán, megtiltotta a bántalmazásukat, 1944-ben pedig segítette a román foglyok szökését.

Szintén 1944-ben Reviczky Imre – ekkor még – alezredes igazi embermentőként több ezer zsidót hívott be munkaszolgálatra, köztük 18 éven aluliakat és 48 éven felülieket is, így mentve meg őket a deportálástól, a majdnem biztos haláltól. A nyilasok letartóztatták, és a sopronkőhidai fegyházba zárták.

Reviczky Imrét ugyan 1945 után ezredessé léptették elő, ám később meghurcolás lett az osztályrésze: 1950. február 1-jén elbocsátották a hadseregből, két évvel később pedig megfosztották nyugdíjától. Román és zsidó szervezetek nyomására 1956-ban, alig néhány nappal a magyar forradalom kitörése előtt a kormányszervek elismerték hősiességét, és visszaadták megvont nyugdíját, Reviczky Imre azonban ezt már nem élvezhette, 1957. február 16-án meghalt.

Az üldözöttek megmentéséért tett cselekedeteinek elismeréseként posztumusz Világ Igaza kitüntetésben részesült, ami a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb izraeli állami kitüntetés. A jeruzsálemi Jad Vasem intézet ítéli oda azoknak a hősöknek, akik a holokauszt idején életük kockáztatásával zsidó embereket mentettek.

Reviczky Imre emlékét a harmadik kerületben is ápoljuk. Bánócon (a mai Szlovákia területén) született 1896. november 4-én, ma születésének 125. évfordulóján koszorúzással és főhajtással tisztelegtünk példamutató embersége és hősiessége előtt.

A megemlékezésen a kerületi Reviczky ezredes utcában kialakított kis parkban álló emlékkőnél dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Reviczky Katalin, az embermentő unokája és dr. Hamvas Antal, a férje közösen helyezték el az utókor tiszteletét kifejező koszorút.

 

Reviczky Imre-emlékkő a kerületi Reviczky ezredes utca és Bogdáni út kereszteződésénél

A főhajtáson dr. Hamvas Antal, Reviczky Katalin és dr. Kiss László polgármester

A Reviczky Imre-emlékkövet és annak környezetét önkormányzatunk gondozza

A jeruzsálemi Jad Vasem kertjében Reviczky ezredes tiszteletére fát ültettek

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Ismerje meg Ön is forgalomcsillapítási terveinket!

Hírek
Közzétéve:

A patkányészleléssel kapcsolatos bejelentésekről

Hírek
Közzétéve:

Tájékoztató fővárosi településrendezési eszközök partnerségi egyeztetéséről