A víz világnapja és a 120 éves Csillaghegyi Ásványvíz

Hírek
Közzétéve:

Március 22-én, a  a víz világnapján a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. évről évre izgalmas programokkal hívja fel a figyelmet a tiszta, élő víz megóvásának jelentőségére. Idén kiemelt témájuk a 120 éves Csillaghegyi Ásványvíz, mely alkalomból Csillaghegy kincse címmel helytörténeti sétát szerveztek az érdeklődőknek.

Budapest gyakorlatilag egyedülálló a világon, nincs még egy olyan főváros, ahol ennyi gyógyfürdő lenne, ahol 118 forrásból naponta több mint 30 ezer köbméter termálvíz tör elő. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. életében különleges esemény a víz világnapja, hiszen a társaság kezelésében álló 13 fürdőt ezek források és kutak látják el nap mint nap friss, éltető vízzel. Ebben az évben a víz világnapján, március 22-én „Csillaghegy kincse – Csillaghegyi Ásványvíz” címmel szerveztek helytörténeti sétát, ahol a csillaghegyi forrásvíz történetét, érdekességeit ismerhették meg a látogatók. A helyszín a Csillaghegyi Ásványvíz Palackozó, valamint a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda volt.

A víz világnapi ünnepségen köszöntőt mondott dr. Bősz Anett Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, dr. Kiss László Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat polgármestere és Borosné Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.  A Csillaghegy kincse – Csillaghegyi Ásványvíz séta indításaként a résztvevők bepillanthattak a palackozó üzem működésébe, megkóstolhatták a Csillaghegyi Ásványvizet, majd előadást hallgathatták meg a csillaghegyi forrásvízről és a fürdő múltjáról-jelenéről, sőt, geológiai utazást tehettek Csillaghegy „mélyére”.

A csillaghegyi ásványvíz és fürdő története elválaszthatatlan egymástól. A csillaghegyi források vizét régi írások és mondák tanúsága szerint valószínűleg már az ősember is kedvelte, a rómaiak a csillaghegyi forrás vizét bevezették a mai Óbuda helyére. A múlt század elejétől erre épült a strandfürdő. A forrás vizét Csillaghegyi Ásványvíz néven ma is palackozzák. Ez ma Budapest egyetlen ásványvize.

A korábbi évek hagyományát folytatva a hétvégén a Budapest történeti fürdői iránt érdeklődőknek fürdősétákat is tartanak, március 23-án a Gellért, a Lukács és a Rudas fürdőben, március 24-én, vasárnap pedig a Széchenyiben.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság