Advent a Promenádon is

Hírek
Közzétéve:

ujlak_szinpad

Az Advent Óbudán programsorozat tavaly óta a hagyományos Fő téri helyszín mellett a  Promenádot is ünnepi díszbe öltözteti. Az újlaki karácsonyi vásár óriás karácsonyfával, állatsimogatóval, színpadi programokkal és meseházikóiban kézműves termékekkel várja a látogatókat.

Advent második vasárnapján a Promenádon mondott köszöntőt Bús Balázs, Óbuda polgármestere. A városrész vezetője arra emlékeztetett: az ünnephez illő külsőségek fontossága mellett nem szabad megfeledkezni annak lényegéről.

ujlak_bb_beszed_total

„A napról napra fokozódó ünnepi izgalom jótékonyan elfedi a Jézus születését leíró bibliai rész üzenetét, a betlehemi jászol magányát és fénytelenségét. Pedig – amint azt Exupery is jelzi a Kisherceg című meseregényében: Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Ezért helyes lenne, ha nem csak a szemünkkel tekintenénk az ádventre, hanem a szívünkkel is. És akkor saját érdekeinken túlra is elláthatnánk. Mindenkinek jól esne, ha legalább annyi időt és személyes figyelmet szentelnénk gyermekeinkre, szüleinkre és közelebbi hozzátartozóinkra, mint amennyit az ünnep megfelelő feltételeinek megteremtésére fordítunk” – mondta a polgármester. „Biztos vagyok abban, hogy ha mindenki képes lenne átlépni a családban felhalmozott indulatokon, ha képes lenne megosztani másokkal örömeit, gondolatait, esetleg javainak egy részét; sokkal kevesebben éreznék magukat magányosnak.”

ujlak_hallagatosagFigyelmeztetett: az advent, majd a karácsony igazi örömét nem a szerzés és birtoklás öröme jelenti, hanem a társunk, a családunk, a mellettünk élő ember különlegessége. A személyes kapcsolat, mely figyelmet és gondozást igényel. Az ünnepi várakozás közösségteremtő erejére Pilinszky János „Hitünk titkairól” című írásából vett idézettel mutatott rá: Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. és várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. Bús Balázs a költő soraival kívánt hallgatóságának egymásra figyelni és vigyázni tudó békés adventet.

A Promenádon a látványos adventi kapu és fénymennyezet mellett az új éttermi teraszok is különleges hangulatot biztosítanak, hozzájárulva a vásár téli ital- és ételkínálatához. A kicsiket játékcserebere és gyermekfoglalkozások várják. A Puskás Öcsi-szobor mellett kapott helyet a freestyle foci és az óriás kreatív játékok tárháza.

ujlak_setanyujlak_vasareves-ivas

Az újlaki karácsonyi vásáron a nehéz sorsúakra is gondoltak: a Nemzeti Gyermekmentő Alapítvány részére adomány- és ajándékgyűjtést szerveztek, és itt nyitotta meg kapuit december 6-án a Jótékonysági Karácsonyfa Áruda is.

jotekonysagi_karacsonyfaaruda_plakat

A December24.hu akciójában Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata hozzájárulásával minden karácsonyfa vásárlása után két másikat ajándékoznak olyan családoknak, amelyek anyagi okokból egyébként fa nélkül ünnepelnének. A jótékonysági akcióban tavaly csaknem 500 családnak jutott karácsonyfa. Idén a szervezet célja, hogy kétszer ennyi rászoruló ünnepét tegye szebbé.

Az egész napos programok nem csak a Promenádon, hanem az Advent Óbudán hagyományos helyszínén, a Fő téren is várják a látogatókat.

Itt van a kerület közösségének adventi koszorúja, melynek gyertyáit a várakozás minden vasárnapján más közéleti személyiség gyújt meg.

enekel_kozonsegenekel_szinpad

Az ünnepi e hangsúlyos pillanatát minden alkalommal Óbuda saját gyertyagyújtó dalának közös eléneklése előzi meg. Advent második vasárnapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lobbantotta fel a lángot.

gyujtas_vmA gyertyagyújtás után a jelenlévők még hosszasan időztek a karácsonyi vásárban nézelődve, kézműves ajándékokat, emléktárgyakat válogatva, miközben a színpadról a Makám muzsikája szólt. A karácsonyi fényárban úszó Fő teret pedig betöltötte a korcsolyázók zsivaja, a fenyő és a forral bor illata.

Az Advent Óbudán programsorozat még két hétvégén várja közös karácsonyváró eseményekkel a kerületben lakókat és az ide látogatókat. A programokról részletesen lehet tájékozódni honlapunkon, a rendezvénysorozat saját oldalán és a Facebookon itt és itt.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság