A szegénység elleni küzdelem világnapja kapcsán számokról, statisztikákról, gazdasági mutatókról is beszélünk, természetesen. De hiba lenne, ha az adatok, grafikonok halmaza mögé bújva meg akarnánk úszni a valódi szembenézést. A szembenézést a reménytelenséggel, a biztonság állandó hiányával, a jövő nélküliséggel, a kirekesztettséggel…, ha nem azokra tekintenénk, akiket mindez sújtja.
Az Eurostat (az Európai Unió statisztikai hivatala) adatai szerint a tagállamok között Magyarországon volt a legalacsonyabb az egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC). Ez a mutató a gazdasági szegénység mértékét jelzi: a megvásárolt árukat és szolgáltatásokat méri, így egy ország életszínvonaláról pontosabb képet adhat, mint a bruttó hazai termék (GDP).
2024-ben 18 uniós országban az uniós átlag alatt volt a fogyasztás szintje. A legalacsonyabb értéket Magyarországon 28 százalékkal az uniós átlag alatt, Bulgáriában és Észtországban pedig 26 százalékkal mérték.
Ez tény. A felősök számbavételét most tegyük félre.
Ezúttal tekintsünk arra, mi a mi felelősségünk, egyénként és közösségként. Mit teszünk, tehetünk mi, amikor nélkülözéssel találkozunk.
Természetesen nagy eltérő tudás, lehetőség, eszköz áll rendelkezésünkre. De ezt még a javunkra is fordíthatjuk, hiszen ahogyan a szegénységnek és az azzal együtt járó társadalmi kirekesztésnek sokféle arca, szegmense lehet, úgy a segítségnek, a cselekvő szolidaritásnak úgyszintén – de abban valamennyi egy lehet, hogy megtagadjuk azt, hogy elfordítjuk a fejünket…
És olykor nem is biztos, hogy nyilvánvaló, jól látható jelei vannak a megfosztottságnak, mert sokan nem mernek erről beszélni, szégyellik, saját magukat hibáztatják. Hát ekkor nekünk kell beszélni, és biztosítani az áldozat, hogy nincs szégyellni valója, nem ő a hibás, és ez lehet az első lépés.
Tegnap tartottuk az élelmezési világnapot, ebből az alkalomból Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat szociális támogatási formái közül számosat említettünk. Jól tudva, hogy a szegénység állapotának csupán az egyik szelete az élelem megvásárlásának nehézsége.
Ahogyan fentebb írtuk a támogatás formája is sokféle lehet, így a művészek a maguk eszközeivel szintén tehetnek és tesznek is a probléma láthatóvá tételéért, az érzékenyítésért. A Pompa Copia kollektíva SZANITER című dokumentarista kiállítása a KULT7 Galériában arra tesz kísérletet, hogy ezúttal a középpontba a lakhatási szegénységet, azon belül is a higiéniai feltételek hiányát állítsa, amely ma Magyarországon legkevesebb negyedmillió honfitársunkat érintő probléma.
