Állatmentőként is megállják a helyüket

Hírek
Közzétéve:

A felügyelet tevékenységi körébe tartozik többek közt az ebrendészeti és állategészségügyi feladatok ellátásában való közreműködés. Ez a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó állat- és ebrendészeti szabályok betartatása mellett a lakosok, állattartók és az állatok védelmének biztosítását egyaránt magában foglalja. A szervezet munkatársai a felelős állattartási szemlélet minél szélesebb körű meghonosításában is igyekeznek közreműködni.

Rendszeres ellenőrzés

Rácz Ferenc Péter

– A felügyelők tanácsot, felvilágosítást tudnak adni a hozzájuk fordulóknak. Súlyosabb, az állatok egészségét, életkörülményeit érintő jogsértés, körülmény észlelése esetén pedig azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket, értesítik a megfelelő hatóságot, egyesületet, közreműködnek az állat elhelyezésében, ellátásában. Az állatok védelme és az állattartók segítése érdekében rendszeresen ellenőrzik a kijelölt kutyafuttatókat, parkokat, frekventált közterületeket, javaslatot tesznek a közterületek, infrastruktúrák hasznosíthatósága érdekében esetleg szükséges karbantartási, átalakítási munkálatokra vagy egy-egy fejlesztési beruházás szükségességére. Munkatársaik ügyelnek az állattartással érintett területek tisztaságára, intézkednek az esetleges takaríttatásról az emberek és állataik komfortérzetének garantálása érdekében. Munkájuk során számos esetben intézkednek gazdátlan, elhagyott, elkóborolt kedvencekről, kimentik a bajba került, veszélyben lévő állatokat – tudtuk meg Rácz Ferenc Pétertől.

Kígyót, kacsát, kutyát, macskát mentettek

A teljesség igénye nélkül, a közterület-felügyelet igazgatója kiemelt néhány esetet az elmúlt időszak eseményeiből.

Kollégái áruszállító kamionra figyeltek fel, ami tiltott helyen várakozott. Épp intézkedtek volna, mikor a sofőr megijedt, mert a banán szállítmány dobozai közül egy nagyméretű kígyó mászott ki. A felügyelők banános dobozba tették a kígyót, majd értesítették az állatkertet.

Nemrégiben a békásmegyeri HÉValuljáróba tévedt, az emberektől megijedt, megzavarodott vadkacsa családot is mentettek.

A Tarhos utcában a felügyelők egy Labradort találtak, akit a chipje alapján sikerült azonosítani. BOGYÓ gazdáját így könnyen megtalálták.

A Rozgonyi Piroska utca ellenőrzésekor a z ú t mellett, a járművek közé helyezve találtak egy dobozt, benne kitett macskákkal: két nagyobb testű és három kölyök cicával. Mivel gazdátlanok voltak a felügyelők menhelyre szállították a kisállatokat.

Lakossági bejelentésre

A lakosok is gyakran segítenek az állatmentésben. Egy talált kutyát kutyafuttatóba zártak, majd hívták a felügyeletet, melynek munkatársai magukkal vitték a riadt állatot a szervezet egyik fűtött helyiségébe. Ellátták, a chip segítségével azonosították, majd értesítették a gazdit, akinek átadták az elkóborolt jószágot.

Egy másik alkalommal a Kossuth Lajos üdülőparton elkóborolt yorkshire terriert találtak a felügyelők. Ugyanúgy magukkal vitték, és chipes azonosítása után már könnyű volt összehozni a gazdival.

A Jendrassik utcában egy zsemleszínű, piros nyakörves, lábán sérült, gazdátlan kutyát talált valaki július végén. Az állat láthatóan a jobb első lábát fájlalta, bicegve járt, nem tudott rendesen ráállni. Értesítette a felügyelőket. A Család utcai állatorvosi rendelő munkatársai segítettek a tulajdonost megállapítani. Ekkor is sikerrel jártak: az ebet átadták a gazdinak, aki rögtön megvizsgáltatta kisállatát. A legfrissebb eset: augusztus 1-jén találtak egy chip nélküli kutyust, akit gazdája előző nap vásárolt. Őt is beszállították a felügyelethez, ahol ellátták, kiderítették a gazdi kilétét, aki odament kedvencéért.

– Ahogy látni, rengeteg segítséget kaptunk állampolgároktól jelzés, ellátmány és egyéb módon, ezért köszönet jár nekik. Nagy segítségünkre vannak és gyakran közösen oldjuk meg a problémákat olyan társhatóságokkal, mint például az önkormányzattal, a kerületi kapitánysággal, a kormányhivatallal, állatorvosi rendelőkkel, menhelyekkel – tudtuk meg a közterület-felügyelet vezetőjétől.

Szöveg: Szeberényi Csilla

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Gyakoribb és közös ellenőrzéseket szervezünk a közterületek tisztaságáért

Hírek
Közzétéve:

Indul az őszi faültetés

Hírek
Közzétéve:

Egyedülálló film született régi fényképekből a főváros 150. születésnapjára