ÁSZER: vendégségben a bíróságon

Hírek
Közzétéve:

Az ÁSZER az idei harmadik ülését szeptember 23-án a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság meghívására a Lajos utca 48-66. szám alatti épületében tartotta. Az eseményen a helyi intézmények képviselőin kívül részt vett többek közt Kelemen Viktória alpolgármester asszony, aki a kezdetektől szívén viseli az áldozatsegítés ügyét.

Dr. Gallóné Nagy Judit ÁSZER elnök köszöntő beszédében hangsúlyozta a tagszervezetek, szakemberek közötti információáramlás és együttműködés fontosságát az ÁSZER céljainak elérése érdekében. A Bíróság munkájának és áldozatvédelmi lehetőségeinek részletesebb megismerése is elősegítheti a konkrét esetekben való előrelépést, ennek megvalósítása érdekében került sor a fórumra.

Az ülés első részében Dr. Kovács József elnök úr betekintést nyújtott a bíróság munkájába. Érdekes előadásával bepillantást kaphattunk az intézmény működésébe. Telekiné Bónis Mónika előadásából konkrét információkat kaphattak a résztvevők a tanúgondozás lehetőségéről, mely a bírósági tárgyalásra idézett tanúknak nyújt eligazítást: kérdéseikre telefonon, e-mailen vagy akár személyesen felvilágosítást adnak a tanúvallomás megtétele, és az ehhez szükséges bírósági megjelenés elősegítése érdekében.

Az ülés második részében a megjelentek a bírósági munkatársak segítségével megtekinthették a bíróság épületét, termeit, az ügyfélcentrum ügyfélfogadási menetét, valamint megismerhették az ügyfélsegítés nyújtotta lehetőségeket.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Önkormányzatunk kizárólag lombkorona sérülés miatt nem ad engedélyt fakivágásra

Hírek
Közzétéve:

Újra reggelivel várjuk a bringásokat

Hírek
Közzétéve:

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL